Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelemre!

Gellért Ferenc

A magyar nyelv logikája

 

„A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…” (Giuseppe Mezzofanti bíboros, 1774-1849)

 

Nézetem szerint minden nyelv mögött egy bölcs szellemi lény (géniusz) áll, és az a szellemi lény, aki bennünk a magyar nyelvet éli, egészen sajátos jegyeket őriz az ősi időkből. E cikkben a magyar nyelv géniuszának talán legjellemzőbb sajátosságát veszem górcső alá, a gondolkodásmódját, logikáját, mégpedig a magyar nyelv legfőbb sajátosságait áttekintve.

„A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” (Jacob Grimm, 1785-1863, német nyelvész, irodalomtudós, jogász, meseíró)

„Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.” (Ove Berglund svéd orvos és műfordító[1])

A nyelvészek körében nem szokásos a nyelv logikájáról beszélni, mert szerintük a szabályrendszer, szerkezet, felépítés fogalmakkal félreérthetetlen módon beszélhetünk a nyelvről, tehát fölösleges olyan homályos fogalommal operálni, mint a logika. Bizonyos eseteket tekintve ezzel nagyjából egyet is lehet érteni, mégis kitartanék amellett, hogy a nyelveknek logikai szemléletük, gondolkodásmódjuk is lehet, ami e cikk végére – reményeim szerint – eléggé meggyőzően fog hatni, legalábbis a magyar nyelvet illetően.

A magyar nyelvben rejlő szemléletre jellemző, hogy az általánosból, az egészből vagy az átfogóbb dolgokból indul ki, és fokozatosan halad a részletek felé, azaz deduktív[2] jellegű, míg a nyelvek nagy többsége a részletektől halad a nagyobb kategóriák, az általános felé (induktív).[3] Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magyar nyelv alapvetően az egyből, a nagy egyből, a kezdeti egészből indul ki. A nagytól halad a kicsi felé, ezért alapvetően egységlátó és eredetszemléletű. Miben is vehető észre mindez?

1, Mindenekelőtt abban, hogy agglutináló, azaz (ragasztó), ragozó. Ez azt jelenti, hogy a toldalékokat a szavak végéhez illeszti. Viszonylag kevés agglutináló nyelv létezik: a finnugor és az altáji nyelvcsalád[4] nyelvein kívül csak néhány akad, például a japán, a szuahéli és a perzsa. A ragozó nyelvek felépítése, logikája más, mint a többié. A nyelvek többségében a ragok szerepét a szavak előtagjai vagy elöljáró szavai töltik be. Például a német azt mondja, hogy -ban szoba, -en ég, -ról rózsa, a magyar ellenben azt, hogy szobában, égen, rózsáról, azaz nem ragozza előre a dolgot, hanem előbb azt mondja ki, amit aztán ragozni fog. Nem a „viszonyt” fejezi ki előbb, nem a jelentésmódosítást jelöli előre, hanem a jelentés magját hordozó szótövet közli, amihez való „viszonyt” aztán a toldalékkal ragozza. Az egységből, az egészből indul ki (szótő), hogy aztán az egység részeibe hatoljon (toldalékok).

„Kezdetben volt a Logosz, és a Logosz Istennél volt…” – így kezdődik a János evangélium. A görög eredetiben a Logosz szó szerepel, amit például német nyelven Szónak, Károli Gáspár Igének fordít. A Logosz voltaképpen az értelmesen, bölcsen ténykedő szellemnek tekinthető. A logika szó is a Logosz szóból származik. A logika valójában az értelmesen hangzó Logoszból ered, mint ahogy az emberi gondolkodás is. A logikát a gondolkodás használja, és ez a Logosz tudománya. Az emberi gondolkodás pedig az árnya, amely a Logosz félholt árnyékaként is képes logikusan tevékenykedni.

Ha elfogadjuk, hogy „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt…”, akkor erről a kezdetről azt is kijelenthetjük, hogy ősi egységállapotot jelöl, amely később a fejlődés folyamán differenciálódott és ma is tovább differenciálódik.[5] Voltaképpen ez a létesülési folyamat tükröződik az agglutináló nyelvek mivoltában, de a magyarban még egyéb téren is. Nem állítom, hogy a magyar nyelv logikája csodálatosabb volna, mint más nyelveké, de állítom, hogy deduktív jellege csodálatosan következetes.

2, Például a mondatok és a szavak hangsúlyozásában is következetes. A magyar nyelv kötetlen, vagyis szabad szórendű. Talán a legáltalánosabb szórendje: alany (főnév), állítmány (ige) és bővítmények (általában tárgy), de ettől a jelentés árnyalása céljából el lehet térni.[6] Az alábbi példában a tárgy helyett két ragos főnév szerepel:

Péter elmegy a színházba Katával. (Péteren van a hangsúly.)

Katával megy el Péter a színházba. (Katán van a hangsúly.)

A színházba megy el Péter és Kata. (A színházon van a hangsúly.)

Elmegy Péter és Kata a színházba. (Az elmenetelen van a hangsúly.)

A jelentés árnyalását más nyelvekben általában sokkal bonyolultabban és hosszabban lehet csak megoldani, noha még nekünk is vannak más megoldásaink is. A magyarban mindig a mondatok eleje hangsúlyos, a szavaknak pedig az első szótagja, sőt a szótagon belül általában az első hangzó, és többnyire ezek jelölik a mondanivaló legfontosabb részét. A mondatban és a szóban a kezdés van kiemelve, amit a költészetben is szépen lehet alkalmazni (magyaros verselés[7].) A magyar nyelv tehát a kezdetet hangsúlyozó. Nem véletlen, hogy sokak erősen ősiségbe nyúló, ősi jelleget őrző nyelvnek tartják.[8] Sőt, nem véletlen az sem, hogy a kezdet hangsúlyozása épp az ősi, kezdeti állapotát viszonylag jól megőrző nyelvnél él még ma is ilyen intenzíven. Ezt erősíti Tomory Zsuzsa, magyarságkutató állítása, melyet 4000 szótőből álló gyűjteményére alapozva jelentett ki: „minél közelebb volt egy nyelv kialakulása a Kárpát-medencéhez, annál jobban megőrizte ősi szótövét.”[9]A magyar nyelv tehát kevésbé hajlamos a változásra, aminek vannak előnyei és lehetnek hátrányai.

Álljon itt néhány jeles ember megállapítása a magyar nyelv ősi jellegéről, őserejéről:

„A magyar nyelv magában áll, a messzeségben. Más nyelvek tanulmányozása vajmi kevés haszonnal jár, ha ezt a nyelvet próbáljuk igazában megérteni. Lényegében egyedülálló nyelvi öntőformája van, szerkezete és felépítése oly múltba vesző időkre mutat, amikor Európa legtöbb nyelve még nem is létezett, vagy nem volt hatással a magyar vidékre.” (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, p. vi – Bánhegyi Zsolt fordítása).

„A nyelv természeti jelenség. Gyökerei mélyen belenyúlnak a múlt őstelevényébe, egészen a történelem előtti korig, s van törzse, ága, lombja, eleven virága is. Úgy hat ránk, mint valami hatalmas, megfoghatatlan, szellemi csoda. De annyira élő és valóságos, hogy érzékeinkkel is észlelhetjük.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 185.)

„A magyar nyelv ősisége a Kárpát-medencében hasonlóképpen meglepő; úgy találom, hogy eredete a mezolitikumba vezet, a kőkorszakot megelőzve.”[…] „az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakorlatilag a magyar a legrégibb” (Grover S. Krantz, 1931-2002, amerikai antropológus, Az európai nyelvek földrajzi kialakulása c. művében)

„Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” (George Bernard Shaw, 1856-1950, ír drámaíró)

„Minden nyelvben megőrződött a nyelv géniuszának temperamentuma, karaktere. Ez olyan messze megy, hogy ha például magyart hall az ember, az az érzése, hogy valami hiányzik. Mintha minden harmadik szó után valójában egy szarvast kellene lelőni, mert a magyar nyelv géniusza egy vadász. Ha valaki a magyar nyelvet hallja, ez valamiféle vadászszerűséget, vadászatszerűséget rejt. Földművelés, vadászat, pásztorkodás azok az elemek, amelyekből az egész emberi fejlődés kiindult. Éppenséggel még él valami őserő a magyar nyelvben. És a magyar nyelv géniusza egy vadász,[10] mondhatnak vadásznőt, Dianát is, ha akarnak, de arra kell gondolni, hogy az istenek nem rendelkeznek valamilyen meghatározott, specifikus nemiséggel.” (Dr. Rudolf Steiner[11]: Eurythmie als sichtbare Sprache, 4. előadás, 1924. 06. 27., Penmaenmawr, GA 279. – Z. Tóth Csaba fordítása)[12]

3, A magyar nyelv a tulajdonnevek használatában is a nagyobb egységből (családnév) indul ki, így jut az egyes emberhez (keresztnév). Az indogermán nyelvekben a keresztnév megelőzi a családnevet. A magyarban miért nem? Mert a nyelv géniusza következetesen hordozza magában az egységhez, a kezdethez, az ősi eredethez fűződő szoros viszonyát. Természetes, hogy nem a keresztnév áll elől, hiszen ebben a nyelvben a családi származásnak, az eredetnek kell lényegesebbnek maradnia. A deduktív logika ebben is tetten érhető.[13]

4, Miként a határozott számnevek megalkotásában és a keltezés mikéntjében is. Magyarul nem azt mondjuk, mint például a német, hogy hat és harminc, hanem azt, hogy harminchat. [14] A nagyobb helyi értékhez fűzzük a kisebbet, mert a mennyiségeknél a nagyobb szokott a lényegesebb lenni, nem a kisebb. Az indoeurópai nyelvekben lényegében azt mondják, hogy 25.-e van decemberben, 2016-ban (25.12.2016.), mi azt, hogy 2016-ban vagyunk, decemberben és 25-én (2016.12.25.). Erre és a fenti pontokban jellemzett tényekre szokták a nyelvkutatók azt mondani, hogy a magyar nyelv lényegre törő, hiszen a lényeget[15] mondja ki előbb. (Számoknál a nagyobbat; neveknél az előbb létezőt; mondatoknál, szavaknál előbb a lényeget közli; és a ragozást is a szavak végére hagyja.)

5, A tömörítő, egyszerűsítő sajátosságban is az egyhez, az egységhez, az ősi állapothoz való visszanyúlás jelenik meg, sőt a lényegre törés is. Nem mondjuk azt, amit a német, hogy a rózsa van piros, hanem: a rózsa piros. A létigét ilyen esetekben elhagyjuk. – Nem azt mondjuk, hogy három napok, hanem azt, hogy három nap, úgyis evidens, hogy több napról van szó. A többes szám jeleit is sokszor elhagyjuk. Nem azt mondjuk, hogy a focisták mezei kékek vagy, hogy szépek a rózsák színei, hanem a focisták meze kék, szép a rózsák színe. – Ezenkívül általában nem említjük az evidens dolgokat, csak ami új információt ad, és az újat a mondat hangsúlyos helyére tesszük, azaz előre.

6, A magyar nyelv a teljességet tartja szem előtt. Például nem tesz különbséget a nemek között, mint az indoeurópai nyelvek. Mindenesetre vannak szavaink, amelyek csak az egyik nemre használatosak (menyecske, ara, kan, emse stb.) és vannak képzőink, képzőszavaink, amelyekkel pontosítunk a nemre (tanárnő). A magyar nyelv géniusza a nemiségnél nagyobb egészből indul ki. Emberről beszél, és csak, ha szükséges, beszél a neméről. Vizsláról beszél, és csak, ha szükséges, beszél hím vagy nőstény vizsláról.

Amiből sok van, azt egységnek veszi. Egyes számban beszél a hajról és a szőrről.

Egységnek veszi a páros szerveket is. Például számára a két szem egy, ezért ha valaki elveszti egyik szemére a látását, akkor nem egyszemű lesz, hanem félszemű. Ha elveszti az egyik lábát, akkor nem egylábú lesz, hanem féllábú.

A családot alkotó rj és feleség külön-külön csak két fél, együtt viszont már egyek, nem kettő, hanem egy pár. Két ember vagy embercsoport, szervezet lehetséges együttműködése vagy szembenállása során is felekről van szó. Csak együtt válhat a két fél eggyé. A felek különállóan az egy részeinek számítanak.

Néhány záró gondolat a deduktivitás jelentőségéről: Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia atyja nagyon fontosnak tartotta, hogy a gyerekeknek a számolást is ilyen módon, az egységből kiindulóan tanítsuk meg. Ha valamiből sok van, és ez lehet bármennyi, a lényeg, hogy a sok összesen egy egységnek tekinthető, és ezt a nagy összefoglaló egyet lehet aztán felosztani, lehet kivonni belőle, és csak azt lehet összeadni, összeszorozni, amit az egyből így leválasztottunk előzőleg. Az összeadásnál az összeg, a szorzásnál a szorzat a kiinduló szám. Ez a módszer szigorúan a valóságból indul ki. Nem beszél olyasmiről, hogy például mi lenne, ha adnánk hozzá valamennyit, hiszen a valóságban nincs is mit hozzáadni, ha előzőleg nem választottul el a nagy egytől. Ez azért is hasznos szemlélet, mert az ember így nagyobb eséllyel fogja később is egységes egésznek látni a világot. Ha ez gyerekkorban beivódik az ember gondolkodásmódjába, akkor felnőttként szilárdabban állhat a valóság talaján, sőt moralitása is fejlődhet azáltal, hogy a számtantanításban eleinte az elosztásra (ajándékozásra) helyezték a nagyobb hangsúlyt.

Ahogy a számtantanítás, úgy a nyelv logikája is kihat a gondolkodásmódra. Az emberi gondolkodás képessége, ereje még nem annyira jelentős és nem akkora önállóságot adó, hogy a nyelvben rögzült gondolkodásmód hatása alól ki tudná magát vonni az ember. Legalábbis nem mindig. – A modern természettudomány, de a társadalomtudomány ismeretszerzési módszere is induktív. Alapvetően a részletek, az egyedi tények megfigyelése a kiindulópontja. Azért is szaporodtak el olyannyira az elméletek – ebből a szemléletből kiindulva – az elmúlt évszázadokban, mert kevés a különböző tudományterületek közötti összefüggések, a világ egységének az átlátása. Elsősorban ez vezetett az elmúlt évszázadok hatalmas természettudományos fejlődéséhez, és ez a mód viszi előre a modern kor technikai fejlődését is.

A nyelv „logikája” kihat az egyes emberek gondolkodásmódjára. Azon kívül, hogy minden ember individuálisan gondolkodik, nyelve szerint „kollektíven” is gondolkodik, pontosabban individuális gondolkodását a nyelv logikai köntösébe öltözteti, a nyelvben rejlő szemlélet szerint gondolva, e szemlélet hatása alá kerülve. A nyelv a magyar embernél a deduktivitást adja az egyébként meglévő individuális gondolkodáshoz. Vagyis egy magyar ember a tudományos, induktív gondolkodását deduktív, egészet látó nyelvi háttérrel hajtja végre. Gyanítom, hogy így könnyebb felfedezni vagy feltalálni valamit, mint ha a háttér is induktív volna, például egy indoeurópai nyelvből fakadóan. Talán ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy az utóbbi évtizedekben a magyarul beszélők számához viszonyítva aránylag sok magyar természettudós jutott világhírnévhez a természettudományos fejlődésben betöltött kimagasló gondolatai által.

 


[1] (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

[2] A deduktív fogalmat az itt jellemzett értelemben használom.

[3] E két gondolkodási forma teljesen egyenrangú, nem lehet kijelenteni, hogy egyik értékesebb volna a másiknál. Mindkettőnek jelentős szerepe van az emberi fejlődésben. Az induktív és a deduktív logikának is megvan a létjogosultsága.

A nyelvészek egy része talán az érvek ellenére is erőltetettnek és merésznek véli, hogy nyelvekhez is a logikából ismert jelzőt illeszt valaki, ám számomra ez nem ördögtől való gondolat, hiszen a nyelveket gondolkodással rendelkező szellemek tudatos alkotásának tartom, és ez a vélekedés a külső tények ismeretében semmivel sem tarthatatlanabb annál, mint az, hogy nincsenek nyelvszellemek, nyelvgéniuszok.

[4] Például a törökországi török nyelv.

[5] A János evangélium első 14 verse vázlatosan le is írja az egész differenciálódást.

[6] A jelzőkkel és egyebekkel most nem foglalkozunk.

[7] A magyar nyelv a magánhangzó harmónia, a hosszú magánhangzók jelenléte, a mássalhangzók viszonylag arányos elhelyezkedése miatt amúgy is kiemelkedően dallamos, költészethez alkalmas nyelv.

[8] Valószínűnek tartom, hogy az Európában élő nyelveknél korábban is keletkezett, ám az biztosnak tűnik, hogy archaikus jellegét jobban őrzi, mint az európai nyelvek bármelyike. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt századokban kevesebbet változott, mint más nyelvek.

[9] Tomory Zsuzsa: Szerves magyar nyelvtudomány c. művének bevezetőjében

[10] Talán az ő első földi reprezentánsa lehetett Nimród, vagy Ménrót, mezopotámiai király, aki mondabéli ősapánk?

[11] Az antropozófia atyja, polihisztor tudós és művész, a szabadság filozófusa, 1861-1925

[12] http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/2_asztalfiok/tartalom2/a_magyar_nyelv.pdf

[13] Sőt, talán ezzel is összefügg az, hogy a magyar történelem múltjára oly büszkék szoktunk lenni.

[14] Ez a számok terén tekinthető a deduktív logika alkalmazásának.

[15] Mindenesetre viszonyítás kérdése, hogy mi a lényeges. A fontos éppenséggel a részletekben is megbújhat.

Könyvek

KÖNYVEK

Önfejlesztés. Eligazodás a világban és az okkult áramlatokban. Verseskötet Bővebben

CIKKEK

Megismerés és fejlődés. Bővebben

VERSEK

A versnek legyen dúrja, mollja - lassú, méla, inga módja - suhanóan gyors tempója - tartalommal egybeforrva. Bővebben

FORDÍTÁSOK

Spruchok és versek németről magyarra. Bővebben

Minden jog fenntartva! © 2014 | Gellért Ferenc