Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelemre!

Gellért Ferenc: A meditációról és a meditáció néhány csapdájáról

 

A meditáció a magasabbra fejlődés, az új lelki képességek megszerzésének eszköze. Olyan eszköze, amely belső erőt és lemondást is kíván. Abból áll, hogy az ember – szellemtudományos értelemben – érzékfeletti tartalomba éli bele magát, amely révén ő maga is érzékfeletti tapasztalás felé halad.

Meditálni nem könnyű. Kell hozzá egy alaphangulat: imahangulat. Ezt viszont nem könnyű megteremteni, főleg a mindennapok rohanása közepette, de enélkül meg nem lehet sikeres a meditálás. Sikeres az, amiben az ember énje valóban fejlődik. A meditáció nem ima, de ők ketten édestestvérek. Az imával közvetlenül Istenhez, a magasabb szellemiséghez fordulunk, és kérésben adjuk át neki magunkat. Meditációban is átadjuk magunkat neki – ezért is szükséges a megfelelő hangulat –, de egyúttal többet is teszünk, és egyéni fejlődésünkben többet is érhetünk el vele. A meditációban nem kérünk, hanem egy szellemi tartalomba való belemerüléssel igyekszünk olyan tudatállapotba kerülni, amellyel közvetlenül abba a szférába jutunk, ahol az ima is meghallgatásra lel, és ahol olyan érzékfeletti tények tapasztalásához lehet jutni, mint amin meditálunk. Ezt nem könnyű megtenni, mert lelkünk, tudatunk egyelőre nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyekkel eligazodna a magasabb lények és az istenek szellemi világában, másrészt a lelkünkben nincsenek kifejlődve azok a szervek, amelyek közvetlenül képesek volnának észlelni a magasabb világokat. A meditáció alkalmas eszköze annak, hogy szorgalmas gyakorlás közben szellemi tapasztaláshoz jussunk, és annak is alkalmas eszköze, hogy a gyakorlásban az érzékfeletti tapasztaláshoz szükséges szerveket kifejlesszük vele.

Kismértékben már az imádkozás is észlelőszerveket épít, ám a meditálás képes jelentősen is átalakítani a lelki szervezetünket. Aki sokat imádkozik, az is jó irányban változik, de aki rendszeresen és helyes módon meditál, annak a belső átalakulásra még nagyobb az esélye ugyanannyi idő alatt. Ez egy technika, amellyel saját lelkünkön dolgozunk, ezért nem lehet más, csakis morális technika. A saját lelkünket alakítjuk át. Amint egy gépet sem lehet a gép előállításához szükséges ismeretek nélkül elkészíteni, úgy a lelket sem lehet olyan szellemi tapasztalatokhoz juttatni a meditáció segítségével, amely az ember számára gyümölcsöző lesz, ha nem morális alapokon tesszük. Természetesen minden tevékenységnél előfordulnak tévutak is. Az imádkozással és a meditálással is olyan lelki és szellemi erők rabjaivá, eszközeivé válhatunk, amelynek eredetileg nem állt szándékunkban alávetni magunkat. Ilyenkor azt vesszük észre az illetőn, hogy lelki élete valamilyen irányban kisiklik, valamilyen egyoldalúság erősödik fel a lelki életében, például akaratosabb, zsarnokibb, érzéketlenebb vagy épp álmodozóbb lesz. Egyszóval morális állapota romlik. Nehezen is lehet ezután visszatántorítani az ilyen embert előző önmagához, annyira „betokosodik”.

A meditáció az individuális ember útja. Imádkozni lehet közösen, csoportban is, ami akár hatékony is tud lenni, de a közös meditáció aligha. Imádkozni lehet egy közös cél érdekében, de meditálni nem. A meditálást előbb meg kell tanulnia az emberiségnek. A meditációban mindenkinek egyedül kell előrejutnia. Nem adhatjuk át énfejlődésünket egy guru vagy vezető kezébe, mert abban a pillanatban, hogy másra hagyatkozunk, máris csorbul az énfejlődés. Nem véletlen, hogy például az eddigi kereszténységben a híveket lényegében csak imádkozásra buzdították. Az individuális fejlődés csak mostanában ért oda, hogy erre is egyre több ember válik éretté. Ugyanakkor az ősi keleti tanokban már ismert volt a meditáció, az imát viszont kevésbé alkalmazták. De nem szabad keverni a dolgokat. Az ősi kelet bölcsességében minden gyakorlat és meditáció az Istentől való elszakadt állapotot kívánta helyrehozni, és az ott élő lelkek aktívabban közelítettek az istenihez, mint itt nyugaton. Jelenleg azonban ez a keleti út már nem időszerű. Keletnek is a jövő felé kell tekintenie, és ezt a nyugattól fogja majd eltanulni. – Túlléptünk a földi fejlődés felén, sőt szellemi fordulóján, a golgotai misztériumon is. Már nem helyes a régihez, az eredethez való visszatérésen munkálkodni: a jövőt kell építeni, hogy a jövő felé haladva jussunk ismét Istenhez. Az egész nyugati fejlődésben, a természettudományos gondolkodásmód elterjedésében és a keresztény vallásban is ez készült elő, sőt ez volt a fejlődés iránya. Ez egy új út, amit egyelőre itt nyugaton is kevesen tudatosítottak magukban. Minden arra készíti elő az embert, hogy egyre aktívabbá váljon egy-éniségében, belső életében. Ebben a tudatos fejlődésben a nyugat, pontosabban Európa fog élenjárni, ahogy a múltban a kelet járt élen az isteni léttől való elszakítottság állapotából való visszatalálásban. Régebben a kelet adta a technikákat (például a jógában), mától a nyugat, a közép adja. Itt nyugaton, Európa közepén jött világra az a tanításrendszer, megismerési út, az antropozófia, amely a természettudományos fejlődést a szellemi területre is képes egzakt módon átvezetni. Mindezt Rudolf Steiner tanításaiban, kezdeményezéseiben és tanítványainak működésében lelhetjük fel. Ő megadta a mai európai ember lelke számára legmegfelelőbb utat, amelyen mindenki egyéni módon és sokoldalúan járhat. – Az elmúlt 2000 év Európában a kereszténység jegyében zajlott. Az emberek főként akaratukba és érzéseikbe vették fel a templomokban hallott és ott megtanult imákban való elmélyülés útján a további jövőbe fejlődés csíráit. A templomban közös, vezetett imádkozásban vettek és vesznek részt ma is a hívek. Mindenki megtanulhatta az egyéni imádkozást is. Mindez nem avult el. De fokozatosan eljött a jelenlegi tudatosabb kor is, amikor a közös ima mégsem annyira időszerű már. Egyre kevesebb ember érzi, hogy neki szüksége volna erre, és egyre több érzi, hogy a maga egyéni szellemi útját kívánja járni. És milyen érdekes, hogy épp akikben ez már kezd megfogalmazódni, általában mégsem olyan erős a szándék, hogy a csoportos meditáció lehetőségeit ne keresnék. Úgy tűnik, sok emberi lélek nem tudja megkerülni a csoportos meditációkban való csalódás élményeit, míg eljut az egyéni meditációhoz. Ha ez így van, akkor el kell fogadni.

Ma még jellemző, sőt egyre erősödik az a tendencia, hogy a spirituális életbe intenzívebben belemerült emberek meditációs tanfolyamokat, sőt közös meditációkat hirdetnek. Ezekben gyakran mindenféle speciális életterületeken való érvényesülést elősegítő meditációkat is kínálnak, például párkapcsolati, női energiákat harmonizáló és bőségmeditációkról is olvastam. Milyenek is az ilyen meditációnak nevezett gyakorlatok? Lazítóak és kellemesek. Többnyire egy-néhány önző céllal összekapcsolt vezetett relaxációk, tehát nem meditációk. A mai embernek a vezetett meditáció már egyre kevésbé lehet alkalmas a fejlődéséhez. De rövid ideig, tanulásként belefér sok ember életútjába. Intenzív kultivációja több veszélyt rejt magában, mint amennyi haszonnal járhat, amire az alábbiakban ki is térek. Látni kell, hogy a csoportos meditálás sok embernek szinte szükségesnek látszó átmenet a közös és egyéni imától az egyéni meditációhoz. Az átállás nem mindenkinek megy gyorsan. Aki nem érzi elég erősnek énjét önmaga meditatív vezetésére, az vezettetni akarja magát. Ha az ilyen emberben többé-kevésbé tudatos a szellem iránti vágy, általában templomba is jár, vagy ha nem, akkor keresi a csoportos meditációkat. De vigyázni kell, mert e téren sokféle csapda leselkedik ránk. Ilyen spirituális csapda lehet a kellemesbe való elmerülgetés is. Az igazi út mindig erőfeszítéseket is kíván az embertől. Aki a maga szellemi útját a csoportos jellegűben keresi, általában hiszékenysége miatt is veszélyeknek van kitéve. A keresztény valláson belüli nagyobb és több kisebb egyház tanításait még mindig ajánlatosabb követni, mint a bőségmeditációkig elmerészkedő eltévelyedésekbe belemerülni.

Nagyon vigyázni kell, hogy a meditáció nem lehet önös célú. Önös alatt nem azt értem, hogy a saját fejlődésünkön ne fáradozhatnánk, hanem azt, hogy nem azért áll a rendelkezésünkre, hogy egoista jó érzésekhez jussunk általa vagy például a párkapcsolati vagy pénzügyi problémáinkat orvosoljuk vele. A szellemi úton soha semmilyen személyes érdek nem érvényesülhet! Erre külön ügyelni kell, különben önzetlennek tűnő szándékaink észrevétlenül is egyre önzőbbé válhatnak. A párkapcsolatban, a pénzügyi, vagyoni helyzetben és sok egyéb területen fellépő egyéni gondok vagy problémák a személyes ügyeink, nekünk kell megoldani, de a fizikai életben, nem pedig a spirituális úton. Ezeket a földi-érzéki világban kell hagynunk, és itt kell megoldanunk, különben a mágia veszélyes vizeire evezünk. A szellemi úton járás azt is jelenti, hogy a személyesben tobzódó lelki szinten túl szeretnénk lépni. Például az önzetlen magatartásban és szeretető áldozatban már nem ebben tobzódunk. Teljesen abszurd azt gondolni, hogy a csak minket érintő problémákra okkult vagy meditatív módon szabadna megoldást keresni. Se a lelki jóérzésekre való vágyódásunk, se személyes földi problémáink megoldásának kívánsága nem motiválhat minket a szellemi úton.

Aki már leült meditálni, azt ugyan érezhette akár kellemesnek is, de csupán azért, mert lazult, relaxált állapotba került, amitől el vagyunk szokva. Ez még nem meditálás. A meditáció nem kellemes, hanem csak van, sőt egy idő után kifejezetten kellemetlen érzésekkel is járhat. A meditálás során az érzékfeletti világba, a lelki-szellemi tényekbe kívánunk betekintést, beleérzést stb. nyerni, de nem személyes érdekből. Nem az a cél, hogy belső örömöt éljek át és, hogy valamiféle langymelegben lubickoljak, és az sem, hogy valamiféle álomszerű állapotban tapasztaljak valami szubjektív világot magamból. Ez tévút volna. Meditálni pusztán a kellemes együttlét kedvéért vagy a kellemes, az egoizmustól túlfűtött hangulat kedvéért kifejezetten káros, csak az önző érzéseket hizlalja. Az emberi együttléteket nyilván nem szabad kerülni, sőt keresni kell, de senki ne higgye, hogy a közös meditációval messzebbre juthat, mintha ezt egyedül, magában tenné. Legfeljebb betekintést nyerhet egy ilyen tanfolyamon vagy csoportos meditáción, hogy mi is a meditáció, de talán még azt sem, hiszen ezen általában nem is értenek kemény belső munkát. Pedig a meditáció akár egyéni, akár csoportos egész embert kíván, és ha tényleg meditáció, akkor nem az egoizmusában még dölyfös, ezért becsapós szubjektív képzeletvilágba visz le, hanem az éberség fokozásával az objektív valóság szélesebb körének tapasztalásához emel fel.

Az első könyvemben futólag (Önmagunk lelki megerősítése), de a másodikban (Szellemi útmutatások a 21. századra) többféle megvilágításban is tárgyaltam a kísértő erők tevékenységét. Ezek rajtunk kívül és bennünk is működnek. Bárki válhat ezek eszközeivé. Sőt, többé-kevésbé most is mindenki ezek eszköze is! Gondolataink nagyobb része még ma sem a sajátunk! Amíg a mindennapi életben igyekszünk csak munkálkodni, addig a tévútra vivő erőkkel való kapcsolatunk nem von maga után tartós lelki károkat, legfeljebb önzők, hazugok leszünk és sok egyéb kifogásolható tulajdonságunk marad. Ha azonban szellemi útra szánjuk magunkat, jó, ha gondolunk az eltévelyedések lehetőségeire is. Akkor a rossz tulajdonságaink elhatalmasodhatnak. Óvatosabbá, kell válnunk, egyre szélesedő ismereteink birtokában tudatosabban kell rendeznünk minden tevékenységünket. – Ha egy sötét és ismeretlen helyiségbe lépünk, akkor óvatosan lépkedünk, tapogatózva, ugye? Vigyázni fogunk, lassan botorkálunk, nehogy orra bukjunk. Ugyanilyen helyzetbe kerülünk a szellemi világba lépés szándékának a kezdetekor is, csak ezt nem tudatosítjuk. Ismeretlen tapasztalásokhoz közelítünk és ha nem vagyunk óvatosak, ugyanúgy bajt hozhatunk magunkra, ahogy a koromsötétben. Első lépéseink itt is, ott is esetlenek. Nem szabad gyors előrejutásra számítani itt sem. Vakon lehet rohanni, akár a falnak is, csak nem érdemes. Tévút. Furcsa számomra, hogy a spirituális keresők igen nagy hányada nem is gondol arra, hogy a szellemi úton is óvatosnak kell lenni. Bátran – dehogy bátran! vakmerően! hiszékenyen! – belevágnak bármilyen spirituális kalandba, energetikai gyógyításba, csoportos meditációkba... Lelkesedéstől fűtve rohannak az ismeretlenbe. A szellemi úton a megfontoltság és józanság még fontosabb, mint az érzéki életben. Ne váljunk olyanná, aki sűrű önámítások közepette fennhordott orrával lelkileg orra bukik.

Alapvetően két eltérítő erő működik a szellemi úton is. Az egyik általában az egoista jóérzések csábításával ragadja galléron áldozatát és lágy, langyos miszticizmusba invitál, miközben sűrűn beszél a szeretet meg a fény, meg mindennek a rezgéseiről, meg arról, hogy azzal, hogy én – Én! – a spirituális úton járok, már értékesebb és érettebb is vagyok. De ne tévedj! Ez nem igaz. Sőt, lehet, hogy épp a spirituális úton fogsz olyannyira eltévedni, amit még talán megbánni sem fogsz ebben az életben, annyira „hülyére vesznek”. – Az önámítás az önzés egyik formája. Az önzésből, a személyes lelki életből táplálkozó eltévelyedések kísértője a Biblia által a fényhozó Lucifernek vagy ördögi lénynek nevezett lény, illetve azok az érzékfeletti lények, akik az ő szándékai szerint tevékenykednek. Ők a luciferi lények. Eddig is végig rá utaltam. A meditatív élet kezdetén az ő csalásai a veszélyesebbek. De sem ő, sem a másik kísértő nem azon munkálkodik, hogy te aszerint haladj utadon, ami a szabadsághoz és a szabadságodból fakadó önzetlen szeretethez vezet. Ha meditálsz, akkor óvintézkedéseket kell tenned. Na, nem arra gondolok, hogy valamiféle okkult technikával védelem alá helyezd az aurád. Inkább törekedj a jóságra, együttérzésre, szeretetre, áldozatosságra. Az okkult aura-védelem épp a kísértő erők adománya szokott lenni, és szintén csak hazugság. Nem védelem, hanem bilincs! Az öncsalást adó bilincs fogságában talán kellemes érzések töltenek el, és a környezetedben is mindenki másnál többre tartod majd magad, pedig csak fogoly lettél… Erre nem büszkének kell lenni. Ez szomorú… Ezt lehetőleg kerüld el! A mindennapi életben a gondolkodással igazodsz el. A szellemi úton sem szabad ezt mellőzni, sőt a gondolkodást még inkább fel kell fokozni, még a meditáció előtt is, hogy a szellemi lét ismeretlen tájain és tényein is el tudj majd igazodni. Sietve belépni a sötétbe anélkül, hogy tudnál a belépés veszélyeiről, vakmerőség. Ismerd meg a veszélyeket is, amik rád leselkednek.

Rudolf Steiner számos alkalommal megvilágította a szellemi út veszélyeit. (A Szellemi útmutatások a 21. századra c. könyvemben az eltévelyedések többféle formáját vázoltam. Ott igyekeztem összeszedni néhány alapvető ismeretet is, amik a tévedések egyéni felismeréséhez alkalmas szellemi útmutatásként szolgálhatnak.) Rudolf Steiner leírásaira érdemes hagyatkozni, de mindezt kíméletlen őszinteséggel és igazságra törekvéssel magamra is alkalmazni kell, különben rossz útra térhetek. Csak ilyen hozzáállással szabad elkezdeni komolyan a meditációt. Mindenkiben van önzés, nem is kevés. Ki kell éheztetni saját önzésemet. Mindinkább fel kell erősíteni egészséges ítélőerőmet és azzal rávilágítani az utamra. Újra és újra meg kell vizsgálni, hogy vajon jó úton járok-e? A rendszeres meditálás kezdetén még semmi biztosat nem tapasztalunk, de a mindennapi életben megszerzett gondolkodás világossága és tisztasága kezdetnek biztos alapokat ad.

A másik főbb veszély az érzéketlenné vagy életidegenné válás. Ezt a másik kísértő, az a rideg, ármányos és hidegen okos szellemi lény tudja létrehozni bennünk, akit a Biblia sátáni lénynek nevez. Az ő szándékai értelmében működő lényeket nevezzük ahrimáni lényeknek. A luciferi és ahrimáni kísértők folyton bennünk és köröttünk is tevékenykednek. Mi meg azért vagyunk a Földön, hogy egyre kevesebb hatalmuk legyen rajtunk. A meditatív élet kifejlesztésével elindulhatunk abba az irányba, ami a tőlük való megszabadulást előmozdítja, de ez nem garancia rá, hiszen éppen a meditatív belső életbe való belemerüléssel egy újabb területen tesszük ki magunkat e lények félrevezető tevékenységének. Aki nincs felvértezve egészséges ítélőerővel, megkülönböztető képességgel és megnövelt tudatossággal, az könnyen csapdába ejthető. Úgy tűnik, hogy egy ilyen csapda leselkedik az úgynevezett közös vagy csoportos meditációkban is. Lucifer ezekbe alaposan berendezkedett, és nyálasan érvényesíti szándékait.

Mint említettem csoportosan nem lehet egyénileg fejlődni, márpedig a meditáció mégiscsak az önfejlesztés eszköze. E téren az ármányos ahrimáni kísértő félrevezetése kezdetben nem is jelentős, ellenben a fényhozó Luciferé azonnal lenyűgöző tud lenni. Ő itt úgy akarja visszatartani az ember szellemi fejlődését, hogy csoportos meditáláshoz toboroztat embereket. Tudja, hogy a földi fejlődés: énfejlődés a szabadság és szeretet felé. Ő azonban ebben nem tud úgy részt venni, hogy tevékenysége egy pont után ne válna visszahúzó erővé. A luciferi lények a mi lelki életünkben élik ki magukat. És akkor élhetik ki magukat igazán, ha gondolkodásunkat, érzésünket és akaratunkat is minél nagyobb irányítás alá tudják vonni. Ez a növekvő egoizmusban mutatkozik meg. Azért akarnak visszahúzni minket vagy azért nem akarják, hogy énünkben, ítélőerőnkben előbbre jussunk, hogy bennünk pótolhassák lemaradásukat. Lucifer és serege, a luciferi lények visszamaradtak, és az ember lelki életében igyekeznek bepótolni azt, amiről lemaradtak egy előző kozmikus korszakban. – Pár ezer éve, amikor az emberiségben az emberi én még nem volt olyan erőteljes módon kifejlődve, mint ma, a törzsi tudat, a néphez tartozás tudata és mindenfajta csoporthoz tartozás tudata volt a meghatározó. Akkoriban ez egy természetes fejlődés része is volt. Lucifer mindig úgy kísért, hogy abba akarja belevinni áldozatát, ami már elmúlt. Meg akarja akasztani az egyéni fejlődést. Azt akarja, hogy most a meditációkban is a csoportost részesítsük előnyben, aminek viszont a meditációban aligha van helye. Rossz az, ami a fejlődés szempontjából nem a megfelelő időben vagy/és nem a megfelelő helyen működik. Lucifer ezért a meditálásban is a csoportos jelleget kívánja meghonosítani. Nem akarja, hogy haladjunk a korral. De – mint említettem – ez még önmagában nem is nagyon veszélyes, legfeljebb csoportosan nem működik, nem történik semmi különös. A meditációval úgyis csak egyéni szinten lehet elérni bármit is. Azonban ez mégsem teljesen veszélytelen, mert Lucifer úgy intézi, hogy a csoportos meditációkban az egyéni fejlődés háttérbe szoruljon, és azt igyekszik csalárd módon elhitetni a jelenlévőkkel, hogy milyen csodálatos érzéseket és milyen lenyűgöző élményeket lehet közben szerezni, meg azt, hogy „érezd magad kiválasztottnak”, aki a többi tudatlan ember fölé magasodik. Biztos is, hogy tűnhet csodásnak és káprázatosnak mindaz, amit Lucifer hoz, ő ezért is kísértő. Ő a káprázat legnagyobb mestere. Káprázataival és az ember érzéseiben kinevelt egoista jellegű hazugságaival igyekszik mind nagyobb hatalmat szerezni az emberek lelki életében. És minél inkább egoista egy ember, általában annál több káprázat és belső illúzió rabjává válhat. Ezért nem szabad Lucifernek behódolva személyes, önző vágyaink kielégítő eszközévé degradálni a meditálást. És ezért oly fontos mindig szem előtt tartani Rudolf Steinernek azt az intését, hogy mielőtt egyetlen lépést tennénk a gyakorlatozásban (meditációk terén is), három lépést tegyünk moralitásunk fejlesztésében. Ez azért fontos, mert az önzés főként saját tévedéseinkkel és hibáinkkal szemben tesz vakká, vagy torz látást enged csupán. Szellemileg a tisztánlátás valóban csak az önmagát is valóságosan látónak adatik meg. Annak, aki látja, hogy a még benne lévő önzés milyen módon torzíthatja azt, amit éppen szellemileg észlel. És aki valóban komolyan és felelősségteljesen viszonyul saját fejlődéséhez, az folyton igyekszik morálisan is jobbá válni. Az önzés korlátoz és korlátoltságban enged csak élni. És az önzés az egyedül magában meditálót éppúgy megcsalja, mint aki vezetteti magát.

Az énfejlődés alapvetően morális fejlődés. Csak ezután következhet minden más. Válj jobbá és meditálj! De mindig többet javulj, mint amennyit meditálsz!

Az Indul a vándor c. verseskötetem Fehér és fekete című versének ide illő részlete így hangzik:

 

 

A fehér fényű Lucifer

vallomása emígy szólna,

ha semmit sem titkolna:

„Tárt karokkal várlak, vakom.

Fényketrecbe zárlak, majmom.

Öld meg magad bátran, szabom

már a fényruhádat: adom

a kényszerzubbonykádat, nagyon

szeretlek vérpalánta, szívom

a méregfogam, mert nyálas vagyok,

szeressétek egymást, hajtogatom,

ez nekem a reklám: Hajt a hatalom.

Soha ne bízz másban, nem hagyom.”

 

Ezen a linken az első könyvemből található egy idézet a kísértő erőkről a Részlet „Az ellenerők felismerése és a belső biztonság létrehozása” című fejezetből (kb. az oldal utolsó harmadától olvasható)


Vissza az előző oldalra

 

Könyvek

KÖNYVEK

Önfejlesztés. Eligazodás a világban és az okkult áramlatokban. Verseskötet Bővebben

CIKKEK

Megismerés és fejlődés. Bővebben

VERSEK

A versnek legyen dúrja, mollja - lassú, méla, inga módja - suhanóan gyors tempója - tartalommal egybeforrva. Bővebben

FORDÍTÁSOK

Spruchok és versek németről magyarra. Bővebben

Minden jog fenntartva! © 2014 | Gellért Ferenc