Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelemre!

Gellért Ferenc: Krisztus feltámadási erői az emberi fejlődésben


Végső soron minden keresztény ünnep a szabadság felé vezető út egy állomása. Mindegyik a fejlődésért van, mert a földi élet értelme maga a szabaddá válás. Karácsony, húsvét, pünkösd, és minden nagy vallási ünnep ezért van az emberi létbe iktatva. A keresztény húsvét Krisztus hatalmas áldozatának emléke. Hálával tartozunk neki. Halálával és feltámadásával a legjelentősebb hatást ő gyakorolta a földi fejlődésre. Ám nem elég hálásnak lenni, minden évben kicsit magasabbra kell fejlődnünk, éppen Krisztus feltámadási erői révén. Tevékenyen kell hálásnak lenni. Hiszen áldozatát azért hozta, hogy fejlődésünkhöz a szellemi erőket biztosítsa.

Minden nagy emberiségünnep lelki útjelző is. A Nap és a Föld évről évre járja körtáncát. Életünk is be van illesztve ebbe a bonyolult kozmikus táncba. Ezt mindig lehet érezni. Hiába télies most az idő, a tavaszodás a természetben rendíthetetlenül zajlik. Hideg időben fizikai szinten ez alig látszik, de az élőben és a lelkiségben érezhető és lelkileg látható. Érezni lehet, hogy valami elindult. Az élet a növényekben, állatokban és emberekben az ég felé törekszik. Ahogy a Nap egyre magasabb jár, és már túlhaladt a napéjegyenlőségi pontján, egyre inkább húzódnak ki a földből az életerők. Ilyentájt lelki életünk is kezd megújulni. Minden évben lelki-szellemi megújulás veszi kezdetét húsvét körül. A Krisztus előtti tavaszi ünnepeken is ezt ünnepelték, és az akkor ünnepi ceremóniákkal Krisztus földi eljövetelének befogadására is előkészítették a később újra és újra megtestesülő lelkeket, akik egyébként mi magunk voltunk. Korunk húsvétjaiban is benne van mindez az ujjongó ünneplés, de Krisztus lelki feltámadási erőivel megtermékenyítve.

Húsvét a feltámadás ünnepe. Mindig a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte utáni első vasárnapra esik. Mozgó ünnep. Nem rögzítették egy adott naptári dátumhoz, hogy megmaradjon a szellemi elevensége. Az élet, a lelki megújulás is mozgás. Ami él, annak mozognia kell, különben megmerevedik és halott lesz. Húsvét minden évben más napra esik. Időpontját előbb a Föld és Nap (napéjegyenlőség), majd pedig a Föld és Hold egymáshoz viszonyított állása (telihold) szabja meg, végül pedig a Nap napjára, vasárnapra (Sonntag, Sunday) kell esnie. Krisztus napszellemként hozta meg földi áldozatát. Feltámadásával érzékfeletti napfényt árasztott a Föld szellemiségébe. Akik a húsvét napjának kiszámítását meghatározták, tudták, hogy az emberi lélek fejlődése nem csak Krisztus golgotai tettétől függ, hanem a kozmikus bolygóviszonyoktól, elsősorban a naperőktől, amelyek Krisztus személyében a Földdel is összekötötték magukat. Krisztus előtt a kozmikus naperőkön volt a hangsúly a tavaszi (pogány) ünnepeken, Krisztus golgotai áldozata óta a Krisztus személye által Földre hozott naperőkön. Maga a Krisztus-Nap halt meg a keresztfán, és támadt fel harmadnapra a Föld érzékfeletti lényében. Ma már ott világít, pislákol minden emberi lélek mélyén, és a Föld végére egyetlen hatalmas fényben kell tündökölnie, szabadságból.

A külső Nap mindenkire egyformán süt. Ha a Földbe árasztott krisztusi naperőket felvesszük lelkünkbe, akkor azokkal belülről a szeretet melegét és a megértés világosságot terjeszthetjük. E naperők révén tehetjük a jót, önzetlenül és szeretetből, ahogyan a Nap is önzetlenül süt le ránk. Ezek az erők ezért vannak itt.

Az emberi fejlődés össze van szövődve a kozmosz lelkiségével, szellemi lényeivel és az isteni determinációval. Legfőbb tudati determináltságunk, hogy szabadságra vagyunk rendelve. A szabadság viszont csak úgy valósítható meg, ha az isteni és mindenfajta meghatározottságot a lelki életben megszüntetjük.

A filozófusok mindig nagy erőfeszítéseket tettek a lét és a tudat megértéséért. Ezek a lét legalapvetőbb tényei. A létünket csak kis mértékben tudjuk befolyásolni, azt is csak a tudat által. A tudatot viszont annál inkább tudjuk alakítani. Létezésünk révén szükségszerűségekben élünk, az eleve elrendeltséget éljük meg. Tudatunk révén a szabadság megvalósítása felé tartunk. Élethelyzeteinkben szükségszerűségekkel találkozunk, de bennük legalább részben szabadon is cselekedhetünk. Általában több választási lehetőségünk van. A választás szabadsága ugyan nem egyenlő a szabadsággal, de a szabadság bizonyos fokú jelenlétét jelzi.

A Földet, a fizikai körülményeket, a természeti törvényeket, a sors és a megtestesülés törvényét, valamint minden egyes ember életét a szellemi-isteni lények adják és tartják fenn időtlen idők óta. Ha ettől meg akarnánk szabadulni, akkor sem tudnánk. Még a tudatunk is létben van, vagyis létezik. De a Földön egyedül az embernek adatik meg az a lehetőség, hogy tudata, lelki élete olyan szinten működjön, hogy lelki életét kivonhassa azon hatások alól, amelyek eleve elrendeltségben tartják. A teremtő, a létadó, a fejlődést, az evolúciót fenntartó és szabályozó lények, akiket a vallások isteninek vagy szelleminek szoktak nevezni, az embernek én-tudatot is adtak, amivel ki lehet vívni a teljes szabadságot. E szabadsággal persze továbbra sem tudja senki kivonni magát a lét szükségszerűségeiből, ám lelki életében, tudatában szabaddá válhat. Ez az emberi fejlődés célja és értelme a Földön.

Eleve elrendeltségbe vettettünk, hogy benne szabadok lehessünk.

A Krisztus előtti fejlődésnek abból kellett állnia, hogy az isteni tudattól, befolyástól elszakadjunk. Az Isten vagy istenek akarták ezt – kinek melyik megfogalmazás tetszik jobban! Nem is nagyon régen még nem voltak vallások, mert a szellemi-isteni lények világát mindenki saját maga tapasztalta. Hitre és vallásra csak akkor lett szükség, amikor a közvetlen tapasztalás hiányzott már. Tudatunk kezdetben még erősen függött a teremtő lények tudatától, attól, hogy ők mit helyeztek lelkünkbe. Álomszerű tudatállapotban érzékfeletti módon észleltük őket. Nem szakadt el tőlük a gondolkodásunk sem. Úgy észleltük őket, ahogy ma az álmainkat: anélkül jönnek-mennek, hogy azok menetére különösebb befolyással bírnánk. Amit észleltünk, arról pedig azt gondoltuk, amit az istenek akartak, hogy gondoljunk. Ahogy aztán az ember egyre élesebben észlelte fizikai környezetét, és erről egyre élesebb képzetekkel kezdett rendelkezni, úgy az isteni-szellemi lét észlelése is lassan-lassan megszűnt. Az álomszerű látó tudatba korábban az istenek helyezték a gondolatokat, most már az ember alakította ki azokat. Ez nagyjából időszámításunk kezdetére alakult ki. Ezért is éppen ebben az időben hozta meg áldozatát Krisztus az emberiségért. Ezzel kellett elkezdődnie az új időszámításnak. Összekötötte napszerű lényét a Földdel és az emberiséggel. Isteni lényként önként vállalta a halált, hogy a feltámadással megteremtse a további fejlődés feltételeit. Krisztus azért halt meg, hogy napfényként világító erőket, azaz Napként melegítő szereteterőket oltson a Föld érzékfeletti szférájába az ember számára.

Krisztus tette szabadságból fakadt. Célja az emberi szabadság előmozdítása volt. A szabadság lehetőségét csak szabad tettel lehetett megadni. Senki sem lehet szabad, aki tettéhez nem teljes egészében saját magából veszi az indítékot. Krisztus is szabadon hozta meg áldozatát.

A Krisztus előtti fejlődésnek tehát abból kellett állnia, hogy minden isteni befolyást levessünk tudatunkról. Ezt lehet úgy nevezni, hogy eljött az istenek alkonya vagy, hogy az istenek elhagyták az embereket. Úgy is lehet mondani, hogy az emberiségnek fel kellett növekednie, gyermekkorából érett korába kellett lépnie. – Az istenek persze nem hagyták el az embert: csak az ember nem tudta felvenni velük olyan közvetlenül a kapcsolatot, ahogy régen. A kapcsolat fenntartása, ápolása miatt kellett a vallásoknak megszületniük.

A lét azonban ennél sokkal bonyolultabb. A szabadság kifejlesztéséhez a gonosz, a kísértő jelenléte is szükséges. Csak úgy tud kialakulni a szabadság, ha az indítékot magunkból vesszük. Ezt a lehetőséget adták meg az istenek. Ők most már nem befolyásolják tudatunkat. De arra is szükség volt, hogy az embert mindenféle rossz és gonosz is megkörnyékezze. A jó istenek az emberi tudatot sikerrel taszították el maguktól. Emellett a rossz isteneknek viszont helyet kellett kapniuk az emberben. Ők a létünket nem tudják determinálni, mint a jó istenek, a tudatunkat viszont nagyon is. A gondolkodásunkra, érzéseinkre és akaratunkra kényszerítő erővel hatnak, és rajtuk keresztül kisebb mértékben a létünkre is befolyásuk van. De csak közvetve, a tudaton keresztül. A létünket saját magunk keserítjük meg, mert egyelőre nem tudunk szabadok lenni a gonosztól. Egyelőre még a gonosz eszközei vagyunk. A gonosz szellemi lények és erők minden emberi tudatba befészkelték magukat, és akadályozzák, hogy az ember jó legyen és jót tegyen. Minden rossz és gonosz hatás azért van bennünk és általunk a világban, a társadalmunkban, mert a gonoszság működik rajtunk keresztül. De ennek is megvan az értelme! Csak mert a jó mellett ott a rossz. Csakis általa alakíthatjuk ki a szabadságunkat. Így gondolkodva dönthetjük el, hogy saját lényünknek mit szabad és mit nem szabad elkövetnie, vagy szerintünk mi a jó és mi a rossz. Sok-sok rossz döntés kell ahhoz, hogy végül mindig csak a jó mellett döntsünk majd, de addig szabadságunk hiányának mértékében újabb és újabb szenvedést hozunk a világra.

A gonosz jelenlétének értelme annak elérése, hogy már ne legyen képes hatni bennünk. Ekkor leszünk teljesen szabadok. A gonoszt csak a tudatunkban, a lelki életünkben hordozzuk, így legyőzhető. Csak a lét kényszerít szükségszerű módon. A tudatban legyőzhető azoknak a rossz befolyásoknak a működése, amelyek nem saját lényünkből fakadnak, de saját lényünkhöz tapadnak, mint gonosz erők.

„A gonosz nem csak a másik emberben van, hanem bennem is.” Ezt kell mindenkinek tudatossá tennie. „Csak a saját gonoszságomat tudom legyőzni, a másikét nem. Amennyiben nem engedek a bennem lévő gonosznak, annyiban már most is szabad vagyok.”

Rosszat, csúfságot, helytelent, gonoszságot egyszerűen lehetetlenség szabadságból megtenni. Ez belátható. Aki ezt nem látja be, az nem érti, hogy mi a szabadság lényege.

A szabadság Krisztus feltámadási erőinek felvételével meg is valósítható. Krisztus azért halt meg, és maradt a földi lét végéig az emberiséggel, hogy folyton megújulóan erőt adjon a szabaddá váláshoz, ahhoz, hogy a rosszal szemben mind gyakrabban a jót tegyük.

A szabadság ismérve: jót tenni minden tudatra gyakorolt befolyástól mentesen.

Most még nem vagyunk szabadok, de részben már ellent tudunk állni a lelkünkből előtörő gonoszságnak. Lassan haladunk a szabadság felé. Krisztus golgotai feltámadásával olyan szellemi felemelkedési erő hatotta át a Földet, amelyhez minden emberi lélek hozzáférhet. De csakis aki szabadon akar részesülni belőle. Minden emberi lélek csak Krisztus feltámadási szereteterőivel válhat szabaddá. Ezek a szereteterők nem kényszerítenek semmire. Szabadon állnak a rendelkezésre. Minden lélek szabadon használhatja őket. Az is, aki nem keresztény. Csak Krisztus feltámadási erőihez kapcsolódva lehet kivívni a teljes szabadságot.

Amikor teljes szabaddá válásunkért teszünk, már ma is szabadok vagyunk. És amennyiben szabadok vagyunk, annyiban már a szeretet hatja át cselekedeteinket.

Krisztus feltámadásának ünnepe a szabadság eléréséért folytatott –minden évben megújuló – küzdelmet jelzi. A kitavaszodás a fizikai megújulásnak, a lét megújulásának a képe. Az emberi léleknek pedig a tudatban kell minden évben megújulnia, mindig egy kicsit magasabb szintről kezdve, hogy „mire ég és Föld elmúlnak”, szabad lény legyen, akinek minden tette szeretetből fakad, amint ez Krisztusnál is történt. Krisztus a szabad ember mintaképe.

Vissza az előző oldalra

Könyvek

KÖNYVEK

Önfejlesztés. Eligazodás a világban és az okkult áramlatokban. Verseskötet Bővebben

CIKKEK

Megismerés és fejlődés. Bővebben

VERSEK

A versnek legyen dúrja, mollja - lassú, méla, inga módja - suhanóan gyors tempója - tartalommal egybeforrva. Bővebben

FORDÍTÁSOK

Spruchok és versek németről magyarra. Bővebben

Minden jog fenntartva! © 2014 | Gellért Ferenc