Ismeretelméleti alapok III.

Álláspontunk

Még nagyon sok mindenre ki kellene térni egy ismeretelméletben, amit egy könyvben talán a közeljövőben meg is teszek. Végezetül a szellemtudománnyal kapcsolatban szeretném kifejezésre juttatni, hogy miként áll a különféle nézetekhez.

„Ha azt a világot, amely elénk tárul mielőtt a megismerés révén a maga igazi alakját megkapta volna, a jelenségek világának nevezzük, szemben a világ észleletből és fogalomból egységgé kovácsolt mivoltával, akkor azt mondhatjuk, hogy a világ számunkra kettősségként (dualisztikusan) van adva és a megismerés dolgozza össze egységgé (monisztikussá). Az ebből az alapelvből kiinduló filozófiát monista filozófiának, vagy monizmusnak nevezhetjük.”[1]

Módszerünk immanens, mivel a lehetséges tapasztaláson belül keresi az okokat. Nézetünk objektivizmus, mert a világ alapját megismerhetőnek tartja.

"Álláspontunk idealizmus, mert az eszmét tekinti a világ alapjának, [értsd: lényegének,] realizmus, mert realitásnak látja az eszmét, pozitivizmus vagy empirizmus, hiszen nem "a priori" konstrukcióval , hanem úgy akar eljutni az eszme tartalmához, mint ami adva van." Empirizmus, mert a közvetlenül tapasztalhatóból indul ki. Racionalizmus is, mert ésszerű, messzemenően bízik a gondolkodásban, sőt azt a megismerés egyedüli és szükséges közvetítőjének tartja.

Nézetünk nem miszticizmus: „az eszmében ismeri fel a dolgok mivoltát, a megismerést pedig annak fogja fel, hogy beleéljük magunkat a dolgok mivoltába, de közös benne a misztikával az, hogy az objektív valóságot nem a külvilágban lévőnek képzeli el, hanem az ember belső világában valóban megragadhatónak tekinti.”[2] A misztikus ezzel szemben a dolgok okait a jelenségvilág mögé, az emberi tapasztaláson túlinak képzeli. Az önmagában véve tiszta és áttekinthető eszmevilágot elutasítja, és legfőképpen az érzéseire hagyatkozik.

Ismeretelméletünk valójában nem elmélet, hanem a világ egységben való tapasztalásának megismerési megalapozása. Ez túl van minden nézeten. Hogy a dolgok lényegét abban a nem materiális létezőben találtuk meg, amit eszmének vagy ideának neveznek Platón óta, az tisztán tapasztalás és megismerés kérdése. Nem valamiféle előítéletekből és szubjektivitásból jutottunk arra az eredményre, hogy a világban tudatunktól független létezők mint eszmék, objektív és reális ideák vannak. S arra sem, hogy ezeket a gondolkodással – legalábbis – tartalmilag magunkévá tehetjük. Ez tény, de utólag felismert tény.

Az igazi szellemtudomány nem száll síkra egyik világnézet mellett sem, hiszen tudja, hogy mindegyikre szükség van. Aki a megismerést alkalmazza, az többnyire az ő sajátos nézeteitől, lelki beállítottságától függően keresi a tudást. Annál inkább tekinthető hozzáállása a tudományhoz és a szellemtudományhoz illőnek, minél inkább képes a meglévő, főként a megalapozatlan, kirekesztő nézeteitől megszabadulni.

Aki például a természetet tekinti a megismerés kulcsának, az ezáltal ugyan előítélettel rendelkezik, s megismerését átszínezi ez a beállítottsága, de erre az alaphangulatra is szükség van, ha a természetet természeti oldaláról kívánjuk megismerni. A ma oly elterjedt naturalizmus tehát nagyon is jogosult hozzáállás. – Aki a világ minden dolga felé egyoldalú anyagelvűséggel viszonyul, az sok mindenben tévedni fog, hiszen nem minden anyag, s főként nem oka sok mindennek az anyag, de az anyagot materiális oldaláról nem ismerhetnénk meg részleteiben, ha nem volnának materialisták, akik a megismerés során ennek megfelelően járnak el.

Minden nézettel szemben felhozhatunk valamilyen kifogást, mert mindegyik pont az egyoldalúsága miatt nézet. Viszont mégis szükséges lehet az egyoldalúságuk, hiszen ezek nélkül a világ éppen a sajátos megközelítési módjukból fakadóan nem volna teljesen megismerhető. A szellemtudomány nem veszi védelmébe egyik nézetet sem, az idealizmust sem, mert tudja, hogy a megismerés akkor lesz egyre magasabb szintű, ha nézeteinkből fakadó szempontjainkat elhagyjuk, s nem magunk, hanem a lét dolgai mondják meg lényegüket, amit gondolkodással lehet észlelni. Ez a sokoldalúság kulcsa. Ismeretelméletünk pont ennek szellemében születhetett meg Rudolf Steiner jóvoltából: pusztán a dolgokból, s nem az ember önkényes képzeteiből.

Ha valaki mégis a szellemtudomány szemére vetné, hogy hiszen a szellemi és lelki titkok feltárásával foglalkozik, s a materiális létet túlzottan elhanyagolja, annak a következőt válaszolhatjuk. Lehet, hogy a szellemtudomány elsősorban a materiális eszközökkel és az érzékszervekkel megközelíthető dolgokat akarja kiegészíteni, s éppen ezért a nem testi folyamatok és tények kikutatására, leírására összpontosít, de ezt korántsem egyoldalú nézetből fakadó megismeréssel teszi, hanem átadva magát e folyamatoknak és a tényszerűen létező dolgoknak. Ahol úgy találja, hogy a materiális oldalról kell valamit megvilágítani, mert a túlzott idealista hozzáállás tévedésekhez vezet, akkor amellett tör bástyát. A dolgok bonyolultak és összetettek, ha van anyagi részük, az csak része teljességüknek. Ha ma ezt hanyagolnák el, akkor erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy az egyensúly létrejöjjön. A lényeg a valóság megismerésén van, nem azon, hogy valamely világnézeti irányt kövessünk.

Az antropozófia szellemtudomány tehát egy megismerési út, melyet az előzőekben körvonalazott gondolatokkal lehet első megközelítésben megvilágítani. Nem nézet. Van megismert képe a dolgokról, de nem sorolható be a világnézeti irányzatok közé. Általa sokoldalú világképünk van, de nem egyoldalú világnézetünk. Ebbe a világképbe átmenetileg minden megismerési nézet, irányzat követése is belefér. A megismerés minden formájára és eredményére támaszkodik, ami csak elérhető, hiszen a valóság teljességben való megismerésére törekszik. Így válik a természet szellemi megismerése természet-megismeréssé is.


[1] GA 4, VII. fej. 82. old.

[2] GA 1, XVIII. fej. 288. old.

 



Vissza az előző oldalra