Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelemre!

A versek egy része meghallgatható IDE kattintva.

 

Kel a fény…

 

Kel a fény, kel a Nap, a határ,

kel a hű szerelem, kel a nyár.

Kel a szél, simogat, tova száll.

Vele ring a faág, a madár.

 

Ideless meseszép Tünemény!

Idebent szerelem tüze ég.

Eszemen, karomon kavar át,

eszement a dalom, csupa vágy.

 

Idesüss sugaram, Te csodás!

A szívem Tebeléd susog át.

Vele csöng kacagás, ragyogás:

szeretőn ölelő szerenád.

 

Idenézz Te szerény Tünemény!

Eme szív Tied ám, nem enyém.

Teneked ragyog és karol át,

dala ringja az elfogadást.

 

 

A Te lényed (XXVIII.)

 

Szeretem a lényed: hisz az itatóm!

Ölelem a tested, szalad el a szomj.

A Te Napod átsüt, ideragyog ám!

Ismered-e fényed eme dalon át?

 

Az ajakad íze: csupa-csupa méz.

A mosolyod édes, deleje igéz.

Mese-selyem arcod puszilom is ám,

s járom el a lángod e dalomon át.

 

Felemel a lelked: sava üde-zsong,

Idebe’ a nedve, gyönyöre zsibong.

Szeretem a szíved, a Te tüzedet,

Könny lepi el a szememet, az örömömet.

 

 

Lelkem veled egybecseng

 

Szobám pipacs-pír fala

őrzi lényed melegen.

Szívem tucat sziromkarja

simogatna selymesen.

 

Tünde lényed Napdalol,

fényben lüktet szívemben.

Égi Éned elragadón,

halkan áld, és kedvesen.

 

Mint a Napnak angyala,

vígat hintesz szemeden.

Hozzám hajolsz, vállamra,

s fülembe súgsz csendesen:

 

„Szikra szívem szép szava

lángra lobban lelkeden.

Angyalkarral takarva

lelkem veled egybecseng.”

 

 

Alapjövedelmet a népnek!

 

Alapjövedelmet a népnek!

Feltétlenül minden egyénnek!

 

A normális emberi létben

egy száj se maradna, ki éhes.

Nézd, kinek nincs betevője,

tán lopjon vagy haljon is éhen?

 

Ha Isten is élteti, éljen!

Legyen jövedelme is tisztes.

Az a fő, ha csak szűken is, éljen,

méltón az emberi szinthez!

 

Ki dolgozik, tette fejében

bért kap és több lesz a pénze.

De minden egyénnek a léte

a joggal is meg legyen védve.

 

Ne csak tétlenül bízz a jövőben!

Alakítani most van esélyed.

Vesd a jövőbe reményed,

de tenni is kellene végre!

 

Szálljon a szádról a híre:

alapjövedelmet a népnek,

feltétlenül minden egyénnek!

 

 

Dongóhangtól zsongó dombon

 

Dimbes-dombos héthatáron,

zsimpes-zsompos utam járom.

Simító szél, óh, imádom!

Levél hajlong levélszáron.

 

Szia levél! Érzem, látom

zsendülésed zöldsugárzón.

Szia virág! Színed álom?...

Nem láttalak még e tájon.

 

Napnak hangja létbe hívó,

lelki színben sziporkázó.

Bolygók tánca bimbót nyitó,

tarka színben csöndben váró.

 

Bolygótánctól szép virágon

dongó poroz dongva szállón,

színes szirmok illatától,

rigó táncol égerágon.

 

Fának ága széltől ringó,

rigó zeng a sűrű lombból.

Dongó háta szárnyas hintó,

dongóhintón tündér trónol.

 

Szorgos tündért hordó hintón

tündér bűvöl bimbót bontón,

ki-kibomlott bimbószirmon

dongótangót lejt a dongó.

 

Bimbók nyílnak illatontón,

illatukat mélyre szívom.

Szívem, tüdőm így gyógyítom,

nem is beteg, csak úgy mondom.

 

Rigódalos rezgő lombtól

testem-lelkem csupa humor!

Dongóhangtól zsongó dombon

elfelejtem minden gondom.

 

 

Estelente lüktetek

 

Estelente vágyakozva

fekszek egyke ágyikómba,

s átkarolva képzeletben

Téged óvlak ész veszejtve.

 

Lüktetem feléd e verset,

lelkem Érted él, remeg.

Hű szerelmi vallomásom

áldva Benned elmereng.

 

Mért nem érzem édes ízed?

Mért nem élhetek Veled?

Rám hunyózva néz szerelmed,

szép szemedben elveszek.

 

Tiszta, szűzi ösztönökkel

lelkem álma átölel.

Van reményem, érzi szívem,

s már hiányod feltüzel.

 

Karomba fonva lenge tested

hévvel óvva szendereg.

Rózsacsókod csendbe rejtve

homlokom melengeted.

 

Csodának éljük át e percet

szembe gyűjtve könnyeket.

Törli ajkam csókja gyorsan

tünde arcod: selymemet.

 

Hála néktek, angyalok!

Álmaimmal alhatok…

Kedvesemnek küldjetek

csókgyönyörben altatót!

 

Ti égi lények, angyalok!

Nézzetek le! Hallotok?

Ha kérhetem, még adjatok:

beteljesülve holnapot!

 

 

Egyszerű és halom ű

 

Dőre lelkem egyszerű,

rímbe szőve versszerű,

néha belül megkergült,

most is táncol, megperdült.

 

Idejössz te, ű betű,

űzd a bút és hozz derűt!

Jöhetsz esz, te hozz nedűt!

Kend a mézed, esz betű!

 

Szerényebben, hű, te ű!

Ellepsz mindent, mint a nyű!

Szárnyat ad e zenemű?

Az élet épp ily nagyszerű!

 

Ott a szép és ott a nyűg,

győz az ű-n az esz-szerű,

bánaton az ésszerű.

Mért is volnál rosszkedvű?

 

 

Gyermek az őszi estében

 

Gyöngyöket izzik az ég feketéje,

játszik a gyermek az őszi estében.

Fut ki a kertbe, fakardja kezében,

szél szalad véle, a langymeleg lég leng…

Óvatosabban, baj ne történjen!

 

Csillagos égen az angyali lények

mennyei tánca és dallama ébred.

Boldog a gyermek, a lelke zenélget,

sorsba szövődik a szellemi ének.

 

Jaj te, vigyázz! Odanézz! Ugye mondtam!

Huppan a kőre, keserve belobban.

Sír sebe, térde; a vére kibukkan,

ajka pityerget, a könnye kibuggyan,

s búj’ vigaszölbe de szontyolodottan.

 

Édesanyának a két keze, csókja

lábban a lángot is nyomban eloltja,

szívbe derűt fon szűzi titokban,

szent szeretetbe simulva, nyugodtan.

 

Szépen aludj, fiam, angyali honban!

 

 

Lápilé

 

Ni csak, muti! Mit iszol?

Finom szmuthi turmixom.

Zöldet iszok banánból,

citromból és porcsinból.

Nyelvnek milyen? Változó.

Gyümölcstől lesz íze jó.

 

Tegnap más volt, gyökkoktél:

cékla, répa, alma lé.

Piros pozsgás sűrű lé.

Töltsd pohárba, szürcsöljél

kór ellen, egészségért!

 

Jöhet bármi, minden jó,

édes, fanyar, savas, sós,

gyümölcs, zöld és iható,

életerőt, ízt adó,

testet karban jól tartó

sűrű láp a turmixból.

 

Én vagyok egy lápivó,

mitől erőm szárnyaló!

Próbáld ki! Nem csábító?

 

 

Kicsi kacsód add kacsómba

 

Kicsi kacsód add kacsómba,

csókom adom kis kacsódra.

Óh, de selymes, nagyon puha,

simíts vele az arcomra!

 

Kicsi kacsód nagy kacsómban,

hamm, bekaplak, kézcsók csuppan.

Kacsód kecses, mindig tudtam,

simíts vele megindultan!

 

Kicsi kacsód nagy kacsómban

szeretetem lángra lobbant,

szívem mélyén lelked dobban,

lélegzem a Te álmodban.

 

Kicsi kacsó nagy kacsómban,

eszem vesztem menten-nyomban.

Kézcsók után két karomban

szoríts Te is jobban, jobban!

 

Kecses kacsód nagy kacsómban,

adj egy csókot, most vagy nyomban,

csupán csak a két arcomra,

s elönt a hév azon nyomban.

 

Kacsód meleg nagy kacsómban,

kacsints egyet most vagy nyomban,

hints egy csókot ajakomra,

kincs lesz nekem csókod nyomban.

 


Gellért Ferenc: Álmokban


Hajnali álomban angyalom ölében

hullámként élem át lelked az enyémben.

Szól hozzám belőlem vágyadból szenvedély,

figyellek, hallgatlak, mondd, mit is szeretnél!

 

Nappali álomban ölembe képzellek,

hőhullám önti el testemet-lelkemet,

lelkemben ringatlak, ajkadról lélegzek,

érzem a jóságod, áthat a meleged.


Elalvó álomban ólmosan szendergek,

szüntelen ölellek, szorítsd a testemet!

Ének a szívemben szívednek üteme,

árad a szerelmed, szerényen lüktetve.


Gellért Ferenc: Dúdolom a lelkedet


Kérem kis figyelmedet,

Neked írom versemet!

 

Becézem a nevedet,

hívogatlak, remélek.

Vágyom vidám jövődet,

velem talán szebb lehet.

Tárd ki lelked enyémnek!

Becsukom a szememet,

elképzelem szemedet:

sugározza békédet.

Látom színes lelkedet,

kékbe vágyva remélget,

mit csalódások emléke

szürke porral belepett.

 

Befogom a fülemet,

hallom méla kék lelked,

szívem húrján pengeted

ólomálmos éneked.

Csodazene, szeretet,

sok bánattól szürke lett!

Így is látok színeket,

porfátyladon átremeg

tündelátó szívemnek.

Mély bánatból ébresztlek,

verseimben rímekkel

kék sugárral színezlek.

 

Dúdolom a lelkedet.

Mennyi szépség! Rengeteg!

Elképzellek nevetve,

örömkönnyet könnyezve,

önmagadat meglelve.

Alig-alig ismerlek…

Jól látom a szemedet,

bánatmosott szívedet,

mi lassú dallal megreszket?

Ne hagyj tovább kétségbe’!

Érinteném kezedet,

átölelném testedet…

 

Mihamarabb engedd meg!

Szeretem a lelkedet!



Gellért Ferenc: Álmom Veled

 

Dobban a szívem a lágy üde hangban,

érzem a lelked, a vágyad is dallam.

Hangot ad halkan a szíved magányban:

légy nekem énekem vágyakozásban.

 

Dallamod dúdolom, lépj ide bátran,

izzik a lelkem a hő ritmusában,

lüktet a vérem az átkarolásban,

szívedig izzok a csókos varázsban.

 

Kis kezed két kezem közt pihen mától,

két szemem hunyva is szép szemed látom,

lélegez ajkam a lágy üde szádról,

végre elértem az isteni mámort…



Gellért Ferenc: Angyalok isteni sorsontó vizében


Ha lanyhul az estnek a hűst adó szellője,

vágyik a lélek a mennyei mezőkre,

ott úszik énje az angyalok ölében,

angyalok isteni sorsontó vizében.


Ha eljön a napnak a Naptalan szakasza,

vágyik a lélek a fényesebb oldalra,

csillogó színekhez száll fel a túlpartra,

hol várják a csillagok, s angyala vigasza.


Míg testével szendereg nyugalmas ágyában,

lelkével besimul angyalok karába,

angyala szigorú, jóságos karjába,

s szívében fölcsendül angyala imája:


„Istenem, köszönöm bizalmad irántam,

hogy lehetek fejlődő emberem bírája,

hogy vágyódó lelkében naponta láthatom,

mi módon működik sorsontó szándékom.”



Gellért Ferenc: Kél a nyári Nap I.


Ballag a vándor a domb tetejére,

szürke köd illan a dombot elérve.

Pirkad a hajnal a színarany fényben,

hamva is tűnik a Hold ezüstjének.


Csillan a harmat a fűszál hegyében,

pókkörök csillognak végig a réten.

Titkukon ámulok, állok és nézem.

Az isteni látszik az érzeti létben?


Pók ásít álmosan, vízcsepp a szemében,

légy mosdik éberen szirmoknak kelyhében.

Szárító friss szelek kélnek a napfényben,

méh zümmög rózsák közt, illat száll a szélben.


Moccan a vadkan a fák sűrűjében,

nyúlfi lép halkan a nyírfa tövében.

Zendül az erdő, a sok madár ébren.

Száll fel az égig a dallamos ének!


Nézz ide, vándor! Ó, csodaszép ez!

Nézz fel az égre! Áldja a lényed.

Isteni kékség szórja rád fényed!

Szép a természet! Éljen az élet!

 

 

Gellért Ferenc: Súgva zuhog a zápor

 

Súgva zuhog a zápor,

súgva beszél titkáról:

születésről, múlásról.

Sűrűn cseppen a zápor,

Isten csöppöt nem számol,

szüli hővel párából,

kedvvel adva magából.


Csöpp-csepp, csöppen a zápor,

bugyros felleg foltjából.

Fű fárad a súlyától.

Csöpp csepp, csöppök csöppennek

csöpögnek le az ágról,

csúsznak le a fűszálról,

mint gyerekek a csúszdáról.


Szomjas talaj elázott,

iszik a föld a sárból,

hamva sincs a porából.

Légnek nem kell pohár bor,

szürcsöl a szél a fákról,

levélről és virágról,

mámor neki a zápor.


Súgj a szélben, jó zápor,

szélbódító vízpásztor!

Múlásodat nem várom,

Te vagy örök barátom.

Csöpp-játékod imádom,

lelkesülten csodálom,

hálás számat csak tátom...

 

Gellért Ferenc: Kutya-vers I.

 

Óvom a terciát,

vakk-vakkantom,

utálom a macskát,

elzavarom.

Be ne gyere, ember,

vaú-ugatom,

takarodj el innét,

ordítozom,

villantom a fogaim,

vicsorítom.

Én is félek. Aki bejön,

megharapom.

 

Várom a jó gazdám

itthon-otthon,

látom az utcában,

jön már, szaglom.

Hazajött az Isten,

boldogságom,

riszálom a hátsóm,

táncoltatom,

vadul csapkod farkam,

csóválgatom,

vele söprök udvart,

tisztogatom.

 

Szagolom a gazdám,

mélyre szívom,

puszit adnék tüstént,

ugrom, ugrom.

Simogasd meg buksim,

szeress nagyon,

simogasd meg hátsóm,

azt is hagyom.

Nyalogatom gazdim,

kezét fogom,

szemeimben látni

imádatom.

 

Megéheztem immár,

csontom várom,

hozhatnád a csontom,

úgy kívánom.

Add ide a csontom,

rontom-bontom,

add ide a csontom,

már nem bírom!

Végre itt a csontom,

nyalom, rágom.

Hagyjál kicsit békén,

táplálkozom!

 

Nem adom a csontom,

szótlan morgom,

odébb fekszem, jól van,

csontból mondom.

Vizet iszom, lefetyelek,

szomjam oltom,

csodálatos az életem,

szívből vaózom.

Lepihenek emészteni,

sziesztázom,

nem feledem feladatom,

ám most alszom.


 

A fenti versek egy része megtalálható az Indul a vándor című verseskötetben.

 

 


Vissza az előző oldalra

Könyvek

KÖNYVEK

Önfejlesztés. Eligazodás a világban és az okkult áramlatokban. Verseskötet Bővebben

CIKKEK

Megismerés és fejlődés. Bővebben

VERSEK

A versnek legyen dúrja, mollja - lassú, méla, inga módja - suhanóan gyors tempója - tartalommal egybeforrva. Bővebben

FORDÍTÁSOK

Spruchok és versek németről magyarra. Bővebben

Minden jog fenntartva! © 2014 | Gellért Ferenc