A kísértő fény, avagy a megmentő számsorok

Európában mindenki hallott már Jézus Krisztus megkísértéséről. Több evangélista is ír róla. Ennek során háromféle csábításról esik szó. A csábítások – a történelmi egyházak magyarázatai szerint – a kísértőtől eredtek, akit sátánnak, kígyónak vagy ördögnek is neveznek. A kereszténység tehát tud arról, hogy a jó mellett gonosz szellemi lények is léteznek. Ez nem kitaláció. Sőt arról is tud, hogy a gonosz, kísértő lények képesek beavatkozni az emberi életbe. Krisztus azonban Jézus testében minden félrevivő csábításnak, minden félrevezetésnek ellen tudott állni, és ezzel minden időkre megmutatta, hogy ez mindenki számára lehetséges, ha kellően érett lesz.

Az élet bizony olyan, naponta több kísértés is ér minket. Vannak ezek között kisebb jelentőséggel, és nagyobb jelentőséggel bírók is. Krisztust, az Isten fiát nagy kísértések érték. Minket, általában kisebbek érnek.

Jézust valójában két lény kísértette meg, Lucifer és Ahrimán. Ők szembemennek a fennálló isteni világrenddel. Új világrendet akarnak. Emiatt gonosz a hatásuk. Lucifer a fény, Ahrimán (sátán) a hazugság szelleme. Jézus Krisztus az első kísértés során azt az ígéretet kapta Lucifertől, hogy minden szép, és nagyszerű az övé lehet, ha többé nem az Atya birodalmát szolgálja. A második kísértés keretében az anyagi test földi törvények alóli mentességének ígéretét lebegtették lelki szemei előtt. Azt az utasítást kapta, hogy ugorjon a mélybe, és semmi bántódása nem fog esni. Ha ezt végrehajtotta volna, lényét voltaképpen kiemelte volna a földi törvények hatálya alól. Ezzel azonban nem tudta volna teljesíteni misszióját, az ember megváltását sem. A harmadik kísértésben Ahrimán próbálta rávenni, hogyha ő tényleg Isten fia, akkor változtassa a köveket kenyérré. Ezt sem tette meg. Nem állt be a kísértő hatalmak szolgálatába.

Ez a kísértésnek való háromszoros ellenállás legtisztább és legszebb példája. Minden nap kísértéseknek vagyunk alávetve mi is. Mindegyik kísértés e három valamelyikének egy-egy speciális változata, vagy ezek keveréke. A kísértés persze a mi esetünkben nem úgy történik, hogy szellemileg elénk áll a kísértő, és halljuk a szavait, hanem például úgy, hogy bizonyos élethelyzetekben nem a helyes viselkedésre, cselekedetekre inspirálnak, hanem például hazugságra, önzésre stb. Ilyenkor tévesen azt hisszük, hogy mi gondolkodunk és mi döntünk, holott a kísértők. A kísértő lények ugyanis a lélek mélyén hatnak. Minden emberi lélek mélye meg van fertőződve hatásaiktól. A kísértőknek sok-sok kiszolgálója van, anyagi testben, és nem anyagi testben egyaránt. Őket nevezzük luciferi és ahrimáni természetű lényeknek. Ilyen természetű lények tevékenykednek saját emberi lényünkben is. Senki sem tudja kivonni magát a közvetlen hatásuk alól. De azt megteheti, hogy nem azt gondolja, nem azt teszi, amit ők akarnak, és nem úgy érez, ahogy ők szeretnék, hanem úgy, ami egyedül saját énjéből fakad. Jézus Krisztus példáját kell követnünk. Ő azt tette, ami egyedül isteni Énjéből eredt. A kísértő erőkkel egyébként a Szellemi útmutatások a 21. századra című könyvemben részletesebben is foglalkoztam.

A legfőbb kísértőnk Lucifer. Ő az, aki legkorábban fészkelte be magát az emberbe. A bibliai teremtéstörténetben olvashatunk erről szimbolikus formában, amikor Éva evett a tudás fájáról a kígyó, a fényhozó Lucifer csábítására. Az ember akkoriban az istenek ölén élt, egy olyan idilli, de szinte fejlődésmentes állapotban, amit a Biblia édennek nevez. Az embernek ekkor még nem voltak saját gondolatai, legfeljebb azok, amiket Isten helyezett belé. Nem gondolt azt, amit akart. Önálló akarata nem volt. Csak azt tudhatta, amit Isten tudatni akart vele. Csak azt tehette, amit Isten akart, hogy tegyen. Ez változott meg Lucifer közbelépésével. Isten megengedte neki, hogy az ember lelkébe, fejébe fényt árasszon: a tudás fényét, a jó és rossz tudásának lehetőségét. Azóta az ember fokozatosan megszerezte az önálló gondolkodás képességét, és elég magas szintre jutott a helyes és helytelen megítélésében, a jó és a gonosz közötti megkülönböztetésben. Ennek azonban ára van. Lucifer ugyanis azóta minden emberben ott fészkel. Újra és újra félre akar vezetni. Folyton önzésre, egoizmusra késztet. Lucifer hatására lettünk önző lények.

Lucifer tehát nemcsak a belső fény, hanem az önzés elhozója is. És egészen sajátos karakterrel rendelkezik. Legfőbb jellemzője számunkra, hogy fényt, tudásvágyat hoz a tudatba, oly módon, hogy a tudati fényt az értelmi tevékenységben tudjuk kibontakoztatni. Lucifer ezen kívül lelkesíteni is tud. A szépség megbecsülésében, a művészetek istápolásában is részt vállal. Működésének vannak tehát pozitív megnyilvánulásai is. Túlkapásai mindenekelőtt az emberi önzés sokoldalú megnyilvánulásaiban érhetők tetten. Ilyenkor önmagunkra, énünkre vonatkozóan csap be és vezet félre. De csak, ha engedjük. Csak akkor tud becsapni, ha nem vagyunk elég erősek morálisan, és ha nem használjuk megfelelően a tőle kapott tudati fényt. Pont azért kaptuk a fényhozó kísértőt a „nyakunkba”, hogy általa tanuljuk meg, mi a jó, mi a helyes, mi a szép. Tőle kaptuk azt a világosságot, amivel az ember felismerheti a jót és a gonoszt, és magát Lucifert is. A gondolkodó képesség személyes használata luciferi adomány.

De mindenfajta egoizmus forrása is Lucifer. Gőg, irigység, képmutatás, nagyravágyás, önteltség, önmagunk túlzott szeretete, mind-mind azóta fejlődhettek ki az ember lelkében, hogy a luciferi természet jelen van bennünk.

Lucifer a legfőbb kísértő a spirituális vagy belső úton is. Ezért nagyon fontos, hogy aki a szellemi felemelkedés útjára, a tudatos tudati fejlődésre szánja magát, morálisan is ügyeljen minden lépésére, és minden nap munkálkodjon erkölcsi javulásán is. Lucifer pont az emberi önzésbe tud leginkább belecsimpaszkodni, hiszen azt ő ébresztette fel bennünk. És így mindenkiben mérhetetlen mértékű önzéssé válhat a mindennapi élet egoizmusa, ha szellemi útra lép. Erről minden szellemi úton járónak, minden keresőnek tudnia kell. Nem szabad mindent első pillantásra elhinni, és soha nem szabad az önálló ítéletalkotásról lemondani. A hiszékenység helyett folyton a jó és rossz megkülönböztetését kell gyakorolni.

Az utóbbi évtizedekben újabb és újabb okkult, ezoterikus mozgalmak léptek fel, és ez a jövőben is így lesz. Ezek közül a legtöbb főként Lucifer, a fényhozó szándékai értelmében működik. Jellemzően fénylényeket, megmentést és a tudat fejlődését emlegetik azok, akik Lucifer bábjaiként terjesztik tanaikat.

Lucifer jelenléte és befolyása gyakran csak a tanokban vehető észre, máskor az okkult mozgalom vezetőjének, alapítójának lelki életében, gondolkodásmódjában és tetteiben, és azután a megnyert hívek nézeteiben, viselkedésében is.

Lucifer csábító fénye, fénytanításai könnyen behálózzák a gyanútlan keresőket. És akit a fény hamis ereje behálóz, az nehezen tud szabadulni erős fogásából, hiszen elsősorban emelkedett hangulatot kelt benne.

Lucifernek hamis fénye, hamis világa van, nem igaz fénye, amilyen Krisztusnak. Lucifer fénye csak a gondolkodás, az értelem világosságában és a művészi szépségben van a helyén. Máshol tévedésekbe, önzésbe taszít, minden belsőt meghamisít.

Lucifer az az ellenerő, aki önmagunkra vonatkozóan visz tévedésekbe. Ő az önámító érzések felkeltésének nagymestere. Nélküle nem is tudnánk becsapni önmagunkat. Nélküle nem is támadna soha olyan gondolatunk, hogy „én jobb, értékesebb, szebb vagyok, mint a másik ember”. És az sem jutna eszünkbe, hogy csak nekem lehet igazam. Az ember tehát Lucifer hatására hajlik hamis fényben látni vagy hamis fényben feltüntetni magát. Az önismeret első lépései abból állnak, hogy ezeket magunkban észrevesszük.

A Lucifernek való behódolás mértéke persze nagyon különböző. Olyan ez a lélek szintjén, mint a test vírusos vagy bakteriális fertőzése. Ha nem kezeljük, ha nem gyógyítjuk magunkat a betolakodó hatásoktól, akkor elhatalmasodik rajtunk. Így lehetséges Lucifer befolyására lelkileg egyre mélyebbre süllyedni, gyakran a szeretet és a fény nevében. Miközben Lucifer a fényt hozza, rendszerint a szeretet fontosságát is hangsúlyozza, hisz tudja, hogy ezzel sok embert meg lehet nyerni. Lucifer ezerszer sem szégyelli használni a „szeretet” szót. Ezzel tudja még jobban belopni magát a hiszékeny emberek lényébe. De ez senkit sem szabadna, hogy megtévesszen. A szeretetről bárki tud beszélni. A szeretetnél nem a szavak, hanem kizárólag a tettek lényegesek. A nagy szavak, a csodás ígéretek, a lelkesítő gondolatok mögött legtöbbször Lucifer hamis, de csodálatos szépségben ragyogó érzékfeletti fénye látható. Lucifer fénye tehát lenyűgöző, de könnyen romlásba és egoizmusba dönt.

Az elmúlt hónapokban Magyarországon is igen népszerű lett egy okkult mozgalom, aminek működésében elsősorban Lucifer tevékeny. Elsősorban erre szeretnék ebben az írásban rámutatni. Lucifer mindenekelőtt a mozgalom alapítójának lelkében tevékeny, azután a tanításokban, amiket ebben a lélekben megalkotott, végül pedig abban, ahogy behálózza a tanítványokat és követőket. Miről és kiről beszélek tehát? Grigorij Grabovojról és hamis tanításairól. Az ő személye, működése és tanai rendkívül tanulságosak.

Tekintsük át először Grabovoj életének néhány eseményét és lényeges momentumát. Hol fedezhetjük fel benne Lucifer működését? Benne ugyanis ez különösen felfokozva, és összetéveszthetetlenül található meg. Lucifer mindenkiben tevékeny, de nem olyan iskolapéldaszerűen, mint Grabovojban.

Grigorij Grabovoj 1963-ban született Kazahsztánban. Grabovoj kifejezetten értelmes ember. Műszerészként végzett Taskentben. Üzbegisztánban dolgozott az állami repülőgép fejlesztő kutatóközpontban. Tudományos fokozatai állításai ellenére sincsenek. A fizika és a matematika doktorának hirdeti magát. Csakhogy a szóba került orosz és olasz tudományos akadémia is cáfolta, hogy Grabovoj állításai igazak volnának. Weboldalán a New York Academy of Sciences által adott diplomákat láthatunk. https://grabovoigp.wordpress.com/category/certificate-licence/ Erről a New York-i székhelyű tudományos közösségről tudni kell, hogy jó pénzért bárki kaphat tőlük tanúsítványokat. Támogatás és adomány révén tagságot is lehet szerezni. De tagjai között általában igazi tudósok vannak.

Grabovoj a Kazahsztánban való tevékenységét engedélyező szerződést lobogtatott, Nazarbajev, kazah elnök aláírásával. Hivatalosan ezt is hamisítványnak nevezték.

Grabovoj főleg önmagára vonatkozóan csal, és ezzel tipikusan Lucifer befolyása alatt áll. Kezdetben megalapította az örök életet hirdető szektáját. És hogy önmagát szebbnél szebb, bölcsebbnél bölcsebb, jóságosabbnál jóságosabb fényben tüntesse fel, mindenféle végzettségről és címről szerzett papírokat. Aztán ezekkel kérkedett.

Jelenleg is azt hirdetik Grabovoj tanításainak közvetítői, hogy ő mennyire sokoldalú és megbecsülésre, tiszteletre méltó, kivételes képességű tudományos szakember. Holott ez mind nem igaz. Egyébként a dicsekvésre Lucifer inspirál. Az igazi tanító nem dicsekvő. Az igazi tanító nem hivalkodik. Grabovoj hivalkodik.

Grabovoj követői persze általában csak a szépet és jót akarják hallani. Így viszont nem veszik észre, hogy a Jézusnál említett első kísértésnek máris áldozatul estek. Mennyivel kellemesebb megmentő langymeleg tanaiban lubickolni, és észre se venni, hogy már át is vagyok verve! De soha nem késő felébredni!...

Lehetséges, hogy Grabovojnak vannak érzékfeletti képességei is, de biztosan nem túl magas szintűek. Erkölcsi állapota biztosan nem teszi lehetővé, hogy magas fokú szellemi képességekkel rendelkezzen. Igazságokhoz csak morális fejlettséggel lehet jutni. Ez szellemi törvényszerűség. Alacsony morállal nem lehet magasra jutni. Márpedig Grabovojnál nem nehéz jobb embernek lenni.

Az alacsony erkölcsi szinten álló embereken keresztül rendszerint tévtanítások szoktak elterjedni. Alacsony erkölcsi szinvonallal, hazugságokkal, csalással, mások becsapásával legfeljebb a kísértők eszközeivé lehet válni. Aki tehát annyit csal és hazudik, mint Grabovoj, az kizárt, hogy igaz tanító legyen. Ennél nyilvánvalóbb eset aligha létezhet a hamis tanítóra. És ezt mégis milyen sokan nem vették eddig észre! Sőt, lesz, aki majd ezután sem akarja észrevenni. Miért? Mert fenn akarja tartani hamis illúzióit. Mert Lucifernek enged, nem saját magának.

És nehogy valaki azt gondolja, hogy Grabovoj tanításai attól még lehetnek akár igazak is, hogy ő folyton valótlanságokat állít magáról! A szellemi lét természete olyan, hogy az ember kizárólag azt a minőséget képes észlelni benne, aminek észlelésére morálisan képes. A szellemi világ morális. Innen indul ki a fizikai világban működő minden morális, önzetlen tett, és az igazságérzet is. Ha valaki olyan sokat csal és hazudik, mint Grabovoj, akkor csak hamisat tud közvetíteni. Aki csal, az nem tudja a valóságot szellemileg olyan szinten megközelíteni, hogy eljusson az igazsághoz. Csak Lucifer fényszférája tudja őt inspirálni, vagy Ahrimán sötétsége.

Hogyan lehet önmagunkra vonatkozóan csalni? Például, ha önmagunkat többnek tartjuk, vagy ha önmagunkat mások előtt hízelgő módon, de hamis fényben tüntetjük fel. Ezek Lucifer bevált módszerei. A képmutatás sem létezne Lucifer nélkül. Grabovoj a megmentő és mindenható szerepében tetszeleg, miközben Lucifer elismerően „vállon veregeti”. De követőinek vállát is sűrűn és elismerően megpaskolja, amikor elhiteti velük, hogy a grabovoji számsorokkal szinte bármit meg lehet oldani.

A nagyzási hóbort Lucifer hatására keletkezik mindenkiben. Grabovoj szeret nagyokat mondani. 1999-ben atomkatasztrófát is előrejósolt már, ami persze nem vált be. 2004-ben pedig arra ragadta Lucifer, hogy kimondja: „…én, Grigorij Grabovoj vagyok, Jézus Krisztus második eljövetele.” Ha Grabovoj ezt tényleg elhiszi magáról, akkor nála az önámítás az elképzelhető legmagasabb szinten működik. Ha viszont tudja, hogy ez nem igaz, akkor tudja azt is, hogy ezzel hiszékeny embereket tud önmaga követőivé tenni. Grabovoj végtelenül rafinált, és úgy tűnik, igazi szélhámos. Jó tudni, hogy az önbecsapás és az önző rafinéria ugyancsak Lucifer adománya.

Lucifer azért általában valamilyen felvillanyozó, lelkesítő fény-tanítással, angyali üzenetekkel, szeretet-tannal próbálkozik, valami nagyon széppel, vonzóval, boldogítóval. Grabovojon és követőin keresztül is igyekszik ezt az irányvonalat követni. Általa olyan szép, reményteli és csábító tanokkal áll elő, mint a tudat új technológiái, a tudat szerkezetének átalakítása, a mindenből való kigyógyulás és a makromegmentés lehetősége. Ez persze önmagában még lehetne akár valós és előrevivő tanítás is. Hiszen a tudat fejlődése, az emberiség előrehaladásának elősegítése nagyon fontos. És amennyiben a belső elmélyedést, a koncentráltság fejlesztését vagy ennek valamilyen módszerét javasolja végezni, akkor elmondhatjuk róla, hogy van azért némi haszna is a tevékenységének. De haszna így szinte biztos, hogy kevesebb van, mint a lelkekben okozott kára. Mert nem mindegy, hogy milyen áron gyakorlunk valamit. Lehet koncentrálni és belsőleg, meditatív, tudati szinten fejlődni anélkül is, hogy eközben Lucifer hatására sorozatosan becsapnánk magunkat. Ha az „új tudati technológiák” gyakorlása közben Lucifer befolyása csak nő az ember felett, az nem előrehaladás, hanem visszacsúszás.

Lucifer jól tudja, hogy a jelenlegi korban mindig újabb emberekben ébred fel a szellemi megismerés vágya. És ha az emberek csalódnak, akkor más utat keresnek. Azt is tudja, hogy mindig az emberek vágytermészetét kell csak figyelemmel kísérnie, és akkor félrevezető ténykedésében nem érhetik kudarcok. Vágyainkat könnyedén megismeri, hiszen lelkünkbe lát. Sőt, gyakran épp ő kelti fel a vágyakat, nem mi magunk.

Vegyünk egy példát. Lucifer látja, hogy az emberek elégedetlenek a mai orvostudomány eredményeivel. Az orvosok nem mindenhatóak. Nagyon sokszor nem tudnak segíteni, nem tudják megmenteni a halálosan beteg emberek életét. Vannak, akik nagyon korán meg is halnak emiatt. Ez például gyerekek esetén különösen lehangoló érzéseket szülhet a közeli ismerősökben és rokonokban. Mit tesz Grabovoj, illetve Lucifer Grabovojon keresztül? Reményt kelt. Pontosabban hamis reményt kelt. Létrehoz egy szinte mindenre megoldást nyújtó rendszert, a számkódokkal való belső munkát. Mindenre kitalál egy számsort, és mindegyikhez hozzárendel egy problémát, betegséget, tünetet, amelyeket a számok gyógyítanak. És kész is a mindent megmentő tanításrendszer. Kész is a makromegmentés módszere. Milyen egyszerű! Nem? Ha például szabadságra vágyom, elég 9189481 számra koncentrálni, felírni, mormolni stb. A leukémiára, a vérrákra is van csodaszer: 5481347. 10 évre előre minden problémát megoldó számsor is van, és van a bőségnek, áldásnak, szeretetnek, boldog jövőnek is számsora. És már szinte mindennek van száma. Minden óhaj beteljesülésére is van szám. A hiszékenység pedig határtalan! Az interneten ezek mind-mind megtalálhatók. Grabovojnak nem okoz nehézséget, hogy minden probléma esetén hasára üssön, és kitaláljon egy számot. Hiszen az egész számkódos rendszernek semmi valóságos hatása és alapja sincs.

Hát nem csodálatos Lucifer világa? Lucifer így szakítja el az embereket a valóságtól. Kitalál valami képtelenséget, amit a lelkes és naiv hívek követnek, és „a lábuk már nem is ér a földig”. A semmit sem jelentő számokkal mindenre ad megoldást! És nem is kell nagy erőfeszítéseket tenni. Nem kell hozzá jobb emberré válni. Könnyű. Elég, ha a számsorokkal dolgozunk. Nem kell jobbá válni, hogy meggyógyulj. Nem kell jobbá tenni magad, hogy az életben ne szenvedj kudarcokat. Nem kell az élet igazi küzdelmeit megvívni… Majd a számok mindent megoldanak, de legalábbis segítenek… Ez Lucifer modern terméke. Lucifer mindig ilyesmit kínál. Mivel ő másik világrendet akar, ezért tanítása nem a valóságon alapul. És mivel nem a fennálló világrend valóságában gyökerezik, valóságosan nem is működik. Sokan mégis szeretnék hinni, hogy működik, és így becsapódnak. Ehhez képest pofátlanul borsos árat kérnek a tanításokért és számsorokért, de ebben már Ahrimán keze is jócskán benne van.

Az élet és a fejlődés nagyon bonyolult. Gondolkodásunkat használva azonban sok minden érthetővé válik. Így lehet rálátni Lucifer igazi szándékaira is. Fel lehet ismerni, hogy Grabovoj miként csapja be az embereket. De a csalást bárki beláthatja. A képesség mindenkiben megvan. És jobb később belátni, mint soha…

Az ember számára általában nagyon vadul hangzik, hogy minden betegségre, minden lelki problémára egy számsorban is adódhat megoldás. A világ nyilvánvalóan nem így működik. Ez egy szemfényvesztés.

Nézzük Grabovoj legnagyobb csalásait.

Mint említettük, önmagát Jézus Krisztus második eljövetelének kiáltotta ki. Kell ennél nagyobb hazugság? Igaz, mostanában ezt már nem hangoztatja. És nem tudjuk bebizonyítani, hogy ez az állítása hamis. De bárki beláthatja, hogy bizony egy csalásra, önzésre, az emberek becsapására alapozó ember kizárt, hogy az emberiség megváltója legyen.

Grabovoj nemcsak gyógyítónak titulálja magát régóta, hanem a legsúlyosabb betegségekből (rákból, AIDS-ből) való kigyógyítást ígér. A szervek kinövesztése, teljes regenerációja neki nem nehézség. Elmondása szerint képes a teleportálásra, és lényegében mindenre. Mintha ő tényleg az Isten fia volna. Láthatóan nem egy szerény alkat. Azaz láthatóan súlyosan Lucifer befolyása alatt áll.

Grabovoj egy időben halottak feltámasztására is vállalkozott. És emiatt 11 év börtönre ítélték, valamint 750 000 rubel pénzbüntetésre. Jó magaviselet miatt 8 év után szabadult. No, nem azért zárták be, mert valóban képes lett volna élővé varázsolni a halott embereket, hanem csalásért. Talán sokan emlékeznek a 2004-es beszláni tragédiára, ahol csecsen és ingus fegyveresek ezer embert ejtettek túszul egy iskolában. Kiszabadításuk során 331-en meghaltak, és a halottak több mint fele gyerek volt. Grabovoj ezt a helyzetet próbálta önmaga felmagasztalására kihasználni egészen gusztustalan módon. Azt állította, hogy „Meg tudtam volna akadályozni a tragédiát is, de épp azokban a napokban két műhold letért a pályájáról és a visszatérítésük vette el minden energiám – nyilatkozta. Elmondása szerint a két műhold a Földön két atomerőművet talált volna el, amelyek felrobbanva megsemmisítették volna az egész emberiséget.” [1] Ezután felajánlotta a gyászoló anyáknak, hogy jó pénzért (fejenként 39000 rubelért, ami akkoriban nagyjából 1000 euro volt) feltámasztja halott gyermekeiket. Persze, hogy ne lehessen majd számon kérni rajta semmit, azt hangoztatta, hogy nem tudja megmondani, hogy az általa feltámasztott emberek hol és mikor öltenek újra testet.

Szektája közben politikai párttá nőtte ki magát, és ekkor buktatták le beszláni ténykedése miatt, majd zárták börtönbe. Letartóztatása előtt egyébként azt is hirdette, hogy ha megválasztják államelnöknek, 2008-tól betiltja a halált. Nem tévedés! Tilos lesz meghalni! Különleges találmánya a haláltilalmat előidéző matrica. Aki ezt felragasztja, örök életben lesz része. Nos, ettől az embertől származnak a mágikus számsorok is… Hát nem érdekes? És van, aki még mindig hisz a számkódokban?...

Térjünk azonban ki részletesebben is ezekre a különleges hatású számsorokra is. Grabovoj ezekkel börtönévei után állt elő. Vajon ezek nem lehetnek mégiscsak hatékonyak? Nézzük szimptomatikusan!

A számok ismét Luciferre utalnak. A számok absztrakt mennyiségértékek. Az absztrakt dolgok meg Lucifer kedvencei. Lucifernek köszönhetjük az értelem absztrahálódását is. Ő azt szereti, ami nem anyagi. A számok nem anyagi természetűek, nem megfoghatók, ezért nagyon jól lehet velük luciferi módon tevékenykedni.

A Szellemi útmutatások a 21. századra c. könyvemben elég részletesen szóltam a manapság oly divatos – rezgéseken alapuló – tévtanok szellemi hátteréről. Grabovoj is ezzel magyarázza számsorainak működését. Mára olyannyira befészkelte magát az ezoterikus és okkult tanokba a rezgések mindenhatóságának hite, hogy erre alapozva szinte bármit el lehet adni a szellemi keresésben oly lelkes, ám az önálló ítéletalkotást elhanyagoló követők körében. Szellemi téren ez jól megalapoz egy okkult materializmust is, de ebbe most nem megyünk bele. A természettudományban is elterjedt nézet, hogy a részecskék mozgására, rezgésére kell visszavezetni minden fizikai dolgot, a színektől kezdve a hangokig. Ez már ott is tévedéseket okoz. Hiszen a színek, hangok objektív minőségek is, nem azonosak fizikai hordozóik viselkedésével. Lelki, szellemi síkon azonban végképp tévedésekhez vezet ez a nézet. Hiszen a szeretet és a fény sem rezgés!

Grabovoj számkódos tanítása tehát luciferi eredetű, de mivel a számsorok szerinte is rezgésinformációkat hordoznak, ezért egyúttal Ahrimán megtévesztése is jelen van benne. A magyarázat szerint a rezgések információit adott helyre koncentrálva, tudatilag irányítva gyógyulást hoznak, lelki problémákat oldanak meg. Ennek persze semmi valóságos alapja sincs. Például attól még nem gyógyul meg egy beteg szerv, mert egy rezgést odairányít valaki. De nem is tud odairányítani semmiféle rezgést. Egy számsorra való intenzív rágondolás semmiféle rezgést nem hordoz. A gondolat sem rezgés, nem mennyiség, nincs mérete, nincs száma, nincs hullámhossza, se amplitúdója. A gondolat minőség! Jelentést hordoz. A szám kimondása sem a számsorra jellemző rezgéssel rendelkezik, hanem a hangzáshoz tartozó rezgéssel. Magyarul másként hangzik minden szám, más rezgést kelt a levegőben, mint angolul vagy oroszul kimondva. A hangzás a hangok terjedéséhez tartozik. Semmi köze a számok lényegéhez. A számok a maguk „jelentésében”, gondolva: nem rezegnek.

Miért nem tűnik fel a sok számsor-hívőnek, hogy ez gyanúsan egyszerű módszer? Talán nem tudják, hogy az élet célja a fejlődés? Dehogynem! A legtöbben tudják. Ez Grabovoj tanításában is központi helyet foglal el. Csakhogy mindent, így a fejlődést is félre lehet magyarázni. Fejlődni ugyanis csak úgy lehet, ha újra és újra ellenállásokba, problémákba ütközünk, amiket egyre inkább nekünk kell megoldani, és nem számoknak vagy másoknak.

A betegségek kísértő lények tevékenysége révén keletkeznek. Úgy, hogy előzőleg az ő befolyásukra hibázunk, tévedünk, hazudunk és önzők, képmutatók, csalók, hiszékenyek vagyunk stb. De mindez az emberi fejlődés érdekében történik! Minden rossz, minden hiányosság azért van, hogy egyszer végleg csak a jót kövessük, ne a rosszat, ne Lucifer és ne Ahrimán félrevezetéseit. Lucifer például azzal, hogy folyton önzést plántál a lélekbe, és ismétlődően tévedéseket idéz elő, egyben betegségokozó, szervgyengítő hatású is. Vannak előző életeink, és a betegségek nagy része onnan ered, hogy előző életeinkben a kísértő erők túlzott befolyása alá kerültünk. Persze az ember ezek nélkül is meg tud betegedni. Tehát ezt sem szabad túl egyoldalúan szemlélni. A betegségekkel szembeni ellenálló képesség szoros összefüggésben van az ember morális állapotával. A szellemi világban az egészség egyben igazság is.

De ne legyünk igazságtalanok Grabovoj ténykedésével szemben! Mi történik a Grabovoj féle számkódok használatakor? Egyszerűen szólva az, hogy Lucifer erősebb befolyást szerez afelett, aki hisz benne. És eközben lehet, hogy saját hite meggyógyítja. Persze nagyon sokszor nem így van, és a csalódottak nem kürtölik világgá, hogy micsoda szamárságot követtem el, hogy hittem a számsorok erejében. Inkább csak azoknak a hangját hallani, akik lelkesen nyilatkoznak a vélt vagy valós javulásokról.

Számok nélküli koncentrációval ugyanazt el lehet érni, mint számokkal. Soha nem a számsorok, hanem a beteg vagy érintett szervre való összpontosítás idéz elő gyógyulást vagy javulást. Egyszerű bajokat, feszültség, fáradtság okozta fejfájást simán elmulaszthat bárki, ha pár percre ellazítja magát, és a fejébe, érintett testrészébe például nyugalmat áraszt. Funkcionális zavarok általában egyszerű összpontosítással is javíthatók. Az agykontrollal is sokan megtapasztalhatták mindezt.

A többségnél a számok hatására nincs javulás. Ők vagy kiábrándulnak az egészből, vagy önámító módon azt hiszik, hogy nekik is működik a módszer. Mivel szeretnék, ha működne. Ez Lucifer befolyása. Saját önámításuk, azaz Lucifer meghamisítja az észlelést. Az ilyen hozzáállás betegségokokat épít a karmába, amivel az illető a jelenlegi, de valószínűbb, hogy valamelyik következő életben fog szembesülni szervi gyengeség, vagy fizikai betegség formájában. A mostani hasztalan próbálkozás vagy a látszólagos gyógyulás ára tehát valójában újabb megbetegedés lesz. Így önmagát gyengíti az ember. Még akkor is, ha rövidtávon egyébként erősödni is tud általa. Gyengül, mert feladja ítélőképességét, lemond bizonyos fokig saját képességeinek alkalmazásáról. Ez rossz karmát teremt.

Képességeink nem azért vannak, hogy sorvadni hagyjuk őket.

A hiszékeny emberek nagy része tud is arról, hogy a betegségeknek szerepe van az ember tudatfejlődésében. Tudja, hogy a legtöbb betegség keletkezése az ember lelki életével is összefüggésben áll. Aki például előző életében kicsapongó életet élt, vagy az önző harácsolás volt rá jellemző, most sokkal hajlamosabb fertőzéses betegségek elkapására, mintha előzőleg szolidabb és kevésbé önző életet élt volna. Aki Lucifernek érzéki kicsapongások formájában hódolt be előzőleg, az tüdőgyulladásra lesz hajlamos. Akinek Lucifer az értelmes gondolkodását zavarta össze, az most rögeszmés gondolkodásra, nagyzási tébolyra, üldözési mániára hajlik. Aki azért él vallásosan és azért igyekszik a szellemi úton előrehaladni, hogy majd halála után jobb, kellemesebb körülményeket élvezzen, az egoizmusból, tehát Lucifer befolyására teszi mindezt. Az ilyen ember a következő életben általában mogorva, elégedetlen ember lesz, hajlama lesz a beteges melankóliára és hipochondriára. Látható tehát, hogy egy kísértés a lélek különböző síkjait fertőzheti meg, és okozhat különféle betegségeket, rendellenességeket, gyengeségeket.

Óvatosnak kell lenni minden szellemi tanítással kapcsolatban, különösen azokkal, amelyek könnyű gyógyulást ígérnek igazi belső fejlődés kívánalma nélkül. Másrészt a morálisan fejletlen tanítóktól senki se várjon igazi, előrevivő módszereket és tanokat. Inkább csak betegségcsírákat a következő életre.

Grabovoj számsoraihoz egyébként bárki hozzájuthat. Jó pénzért. De azért az interneten ingyen is hozzá lehet jutni. Nem érdemes erre egy kanyi vasat sem költeni. Íme, itt van a számkódok tömege német nyelven: http://www.lichtleben.de/Zahlencodes.pdf . És itt van angolul: http://www.neologicaltech.com/category_s/62.htm. A számsorok persze semmire sem jók. Ha valaki mégis javulást vagy gyógyulást tapasztal használatuk során, azt nem a számoknak köszönheti. Vagy amúgy is kigyógyult volna betegségéből, rendbe jött volna a problémája, vagy a számsorokba vetett hite gyógyítja meg.

Lucifer tevékenységének tehát lehet haszna. A hit által lehet gyógyulni. Áttételesen. Viszont sokkal több kár keletkezhet a hatására. Annál több kárt okoz, minél kevésbé vagyunk egészségesen gondolkodó emberek. Így van ez a számsorokkal is. A számoknak egy csepp gyógyító ereje sincs, de a hittől meggyógyulhat az ember. Grabovoj számsorainak használata során tehát a jól ismert placebo-hatást fedezhetjük fel. Minden rosszban van valami jó. A számokban való hit olyannyira képes megmozgatni egyes embereket, hogy azok tényleg kigyógyulnak betegségeikből, vagy legalábbis jobb állapotba kerülnek. De nem szükséges, hogy a gyógyulás érdekében a következő életben betegségekkel fizessünk. Hiszen minden Lucifertől eredő befolyás betegségcsírákat ültet a lélekbe. A Grabovoj-féle tévedéseknek behódolva önmagunkat gyengítjük, legalábbis a következő inkarnációra vonatkozóan biztosan.

Hinni öngyógyító erőinkben, és gyógyulni belső erőnkből anélkül is lehet, hogy önámítóvá válnánk.

És még bizonyára lehetne pozitívumokat említeni. Például az emelkedett, szeretetteljes légkört, amit sokan tapasztalnak a számsorokkal foglalkozó internetes fórumokon. De ez nem a számsoroknak, és nem Grabovojnak, hanem a beszélgetésben résztvevőknek köszönhető. Mindenestre itt sem árt figyelni, hogy mi történik. Az érzelmi ömlengés nem egyenlő az igazi, önzetlen szeretettel. Az ömlengés Lucifernek tetsző viselkedés, mivel ez is képmutatás, ha ez csak egy mímelt szeretetet fejez ki.

Jézus Krisztus, az igazi messiás minden félrevivő kísértésnek ellen tudott állni. Lucifer fényének és Ahrimán sötét szándékainak is. Ellent tudott állni mindannak, aminek Grabovoj, a hamis messiás nem tud. Lucifer Jézus Krisztuson nem talált fogást, mert ő nem volt gőgös, fennhéjázó és öntelt. Nem akart szolgálni mást, csak az Atyát, a jó Istent, így az első kísértést kiállta. Grabovojnak az effajta kísértésnek való ellenállás nem sikerült. Sőt, önmagát próbálta isteni lényként magasztaltatni. A második kísértés sem sikerült Jézusnál, mert nem volt nagyravágyó. Nem akart kényelmet és hatalmat szerezni, sem a test, sem az emberek felett. Végül a sátáni, ahrimáni erőnek sem engedelmeskedett, nem változtatta a köveket kenyérré, nem választotta a pénzt a szellem helyett. Grabovoj mindegyik fajta kísértésnek áldozatul esett.

A kísértéseknek való behódolás nem viszi előbbre az embert, a kísértések elutasítása viszont igen. Ezért mindegyikből ki kell egyszer gyógyulni. Ezért is vagyunk a Földön! Minden morális gyengeség a kísértéseknek való behódolás következménye. És minden behódolás akadályozza, hogy morálisan előbbre lépjünk.

Egyszer persze majd elérjük azt a szintet, hogy Lucifer minden csábítása süket lelki fülekre talál. Addig azonban újabb és újabb betegségeken, sorscsapásokon kell átesnünk, mert minden félrevezetésből, luciferi, ahrimáni behódolásból betegségekkel, szenvedésekkel, sorscsapásokkal gyógyulunk ki. A betegségek a lélek testi eszközei a tudati fejlődésre. De kis odafigyeléssel már most jobbá és erősebbé tehetjük magunkat, és ezáltal a betegségekkel való ellenállásunk is növekedni fog. Miért? Mert az igazság éltet, a hazugság, hamisság, önámítás, öncsalás betegít és öl…

celiteli3

kép: http://ansobor.ru/news.php?news_id=1670&print=1

Felhasznált források:

http://www.168ora.hu/globusz/pravoszlav-feltamadas-3541.html?&lm=1

http://www.sonline.hu/orszag-vilag/panorama/anyak-a-szekta-karmaiban-23354

http://oroszvilag.hu/?t1=szines_hirek_sport&hid=630

NOL.hu; Szabadlábon Krisztus utódja c. cikk (2010.05.07.)

http://index.hu/tudomany/altudomany/2015/02/18/87992389231_es_on_most_kattintani_fog/

https://www.psiram.com/ge/index.php/Grigori_Grabovoi

http://www.aktuell.ru/russland/panorama/wunderheiler_grabowoi_ein_scharlatan_fuer_beslan_1855.html

http://www.lichtleben.de/Zahlencodes.pdf

http://www.neologicaltech.com/category_s/62.htm

https://grabovoigp.wordpress.com/

https://grabovoigp.wordpress.com/category/certificate-licence/

 


[1] Nol.hu 2010.05.07.

 

Vissza az előző oldalra