Az éltető ritmusról és a költészetről

Általában a szív-lüktető, dallamos, vidám érzelmeket, élményeket akarom terjeszteni a verseimmel, a gondolatokat is ritmusba, dallamba öltöztetve. (Emellett törekszem se panaszt, se szomorúságot, se elégedetlenséget nem terjeszteni.) Erre első verseskötetem kiadása közben jöttem rá. Hiszem, hogy a vers zenéjében gyógyító erő is van. Ritmikus rendszerünk folyton gyógyít minket. Számos ritmus él bennünk, miközben számos világritmushoz igazodunk. Testünkben a tüdő és a szív az élenjáró fizikai szerve ennek a gyógyító folyamatnak. Összehangolt szabályos tempóban pulzál a vérünk és lélegzik a tüdőnk. A ritmusok az érzések hordozói, és gyógyítják azt, amit önző akaratunk vakon akar lángra lobbantani, és azt, amit hideg, száraz gondolataink jéggé akarnak fagyasztani.

Azokból a ritmusokból igyekszem költeni, amelyek mindenkit éltetnek. Aki verset olvas vagy hallgat, és át is érzi a ritmikáját, még jobban belekerül ebbe az életbe, a hullámzásba, ami erősíti a saját gyógyító ritmusait, lüktetését. Ha kicsit is, de egészségesebbé válik tőle.

Az ilyen vers az énekhez közelít, de azt soha nem éri el. Viszont nem is úgy hangzik, mint az a beszéd, amely a szürke mindennapok megszokottságaira jellemző. Kiemel a hétköznapok hangulatából.

A mai korban különösen fontosnak érzem, hogy a költészetben ne a gondolati jelleg uralkodjon. Úgy tűnik, hogy erre már külön ügyelni kell, annyira dominálnak a gondolataink. A költészet ezért mára nagymértékben prózaivá vált. Ez persze a tudatfejlődéssel is velejár, de prózaivá mégsem szabadna válnia. Ez a költészet halála. Korábban nem volt kérdéses, hogy a művészeti alkotások alapvetően az érzésekből születnek, és az érzések nyilvánvaló nyomai, ahogy a tudomány a gondolatokból, a vallás pedig az akaratból születik. A művészetnek a széphez, a tudománynak a helyeshez, a vallásnak a jóhoz van sok köze. A költészet nem attól szép, mint a tudomány, hanem elsősorban a kötött, az eltérő hangzástól. Minél messzebb áll a beszédtől, és minél közelebb áll az énekhez, annál szebb. Néha olyan szívtelennek érzem, amikor egy költő ritmus nélkül akar okosat és bölcset közölni… Mintha egy tudományos vélemény volna szubjektivitásba öltöztetve. A költészetnek nem szabad szépprózává válnia.

Egyébként manapság pont a gyógyító, ritmikus részt sorvasztja a gyermekekben az erőltetett tempójú és túlzottan intellektuális nevelés. Testi-lelki adottságaikból adódóan a 7-14 évesek a legegészségesebbek, mert ebben az életszakaszban a ritmikus-keringési rendszer dominál. De a fejet tömő, főként a gondolatiságra épülő, a lelki életből az életet is kiszívó nevelés gátakat emel az életerők ritmikus működése és az érzések egészséges táplálása elé, aminek következtében – többnyire sok-sok év múlva – különféle betegségek alakulnak ki. Ilyen módon már egészen korán egy életre le lehet szűkíteni, tompítani az életerők áradását és működését. Ezért különösen fontos a gyermekek ritmusokban való nevelése, tanítása a születéstől kezdve…

(Néhány ritmusos versem itt olvasható.)

 

 

 

Vissza az előző oldalra