Keresés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelemre!

Gellért Ferenc

Az átöröklés szellemi háttere

 

A világ tele van rejtélyekkel. Egyik ilyen rejtélyesen működő folyamat az öröklés, amelynek révén egy utódszervezetben egy elődszervezet alakja, specifikus sajátosságai vagy tulajdonságai megjelennek. A genetika ugyan már nagyon sok mindent megállapított erről a folyamatról, ennek ellenére újabb és újabb megválaszolatlan kérdések merülnek fel. Rengeteg a kérdőjel.

Jelen cikkemben nem kívánok kitérni a történeti előzményekre. Az öröklés felfedezésére és kutatástörténetére. Az öröklés lényegét és okát keresem.

Mai tudásunk alapján általában azt szoktuk mondani, hogy az ember létét, szervezeti sajátosságait, lelki tulajdonságait, betegségeit több minden meghatározza. Egyik ilyen fontos tényező az örökletes, biológiai sajátosságok. Másik nagyon lényeges szempont a külső természeti és társadalmi-szociális környezet hatása és a nevelés. Harmadik pedig az, amivel a materialista nézettel rendelkezők nem szoktak számolni: a megszületése előtt is létező emberi szellem földi létbe magával hozott lelki és szellemi sajátosságai.

Szükséges ezt a három tényezőt figyelembe venni, ugyanis ezeket nem érthetjük meg csupán önmagukban vizsgálva. Legfeljebb felületesen. Ráadásul a tudományos szakosodás következménye is az, hogy a jelenlegi tudomány nem jött még rá az örökletes sajátosságok kialakulásának igazi okaira. A tények mellett csak feltételezések, hipotézisek, elméletek és modellek vannak.

A jelenlegi természettudományos kutatás az átöröklést genetikai vagy molekuláris vagy genetikai és molekuláris okokra vezeti vissza. Tehát főként a biológia és a kémia alkalmazott tudománya az örökléstan. Nem kívánom cáfolni az így megismert tudományos tényeket. Sőt bizonyos mértékig még a tényekből leszűrt materiális következtetéseket is elfogadom, hiszen tényeken alapulnak. Ma úgy gondolja a tudomány, hogy minden örökletes jelleg a genetikai kódolás függvénye, ami gének, molekulák szintjén zajlik, a genetikai kódolás okát viszont nem ismeri. Szerinte a teljes élő szervezet és annak sejtjei is a sejteket alkotó génekre, kromoszómákra, molekulákra vezethetők vissza. Minden fehérje kialakulását a gének határozzák meg, pontosabban a kémiailag fellelhető genetikai kódok. Az emberi öröklés a genetikai állományban történő, az utódok genetikai állományába is átkerülő változások következménye. Ez igaznak tekinthető, ám nem maga az ok. Az okokat sokkal mélyebben kell keresni. A környezettel való együttéléssel, optimális alkalmazkodással és genetikával kombinált elméletek alapján születő magyarázatok sem az igazi okoknál járnak. Még mindig csak az igazi okok következményeinél.

A genetika szó egyébként a görög életet adni jelentésű szóból ered. Ma azt gondolják, hogy a genetika az élő szervezetek öröklési folyamataival és törvényszerűségeinek kikutatásával foglalkozó tudomány. Azonban nem okokat feltáró, hanem a következményeket leíró tudomány csak, mert az anyagi-fizikai testben keres, nem az életben. Amiben az okokat látja – tévesen(!) – azok az élet következményei az anyagban. Az élet valójában azonban nem azonos az anyagi szinten megfigyelt életjelenségekkel.

A genetika az élet keletkezésével is foglalkozik. Szép elgondolás, hogy az élet az élettelen anyagból jött létre, de ez máig is csak egy igazolatlan elképzelés maradt, amire számos elmélet született. Újabban kémiai, autokatalitikus folyamatokra hivatkoznak, hogy ezek kutatása ígéretes eredményekkel kecsegtet az élő anyag élettelen anyagból való keletkezésére és megmagyarázására. Az élet keletkezésével is úgy jár a tudomány, mint az evolúció vagy az emberi gondolkodás kutatásával. Szeretne rá magyarázatokat találni, de amíg csupán materiális eszközökkel kutat, szükségképpen nem sok érdemi eredményt fog felmutatni. Fizikai, kémiai és biológiai mechanizmusokat fedez fel, de ezek nem adnak oki magyarázatot semmire.

Általam is nagyra becsült tudósok, mint például Czeizel Endre, igyekeznek igazolni, hogy a génjeink milyen jelentős mértékben meghatározzák biológiai felépítésünket és lelki képességeinket. Czeizel Endre például a magyar költő-, zeneszerző- és tudós géniuszokat vizsgálta.

A materialista tudósok minden magyarázata azonban abban a végkövetkeztetésben zárul, hogy nem lehetünk azok, amik szeretnénk, mert az elődeinktől származó génjeink döntően befolyásolják a gondolkodásunkat, érzéseinket és akaratunkat.

Nézzük a valóságot. A génjeinket tényleg kapjuk. Van öröklés, amiben azonban a gének éppen úgy közvetítő szerepet játszanak csak, mint a gondolkodás tudatosításában az agy. Tényleg van egyfajta testi elődeinktől való determináltság. Tényleg van testtől való meghatározottság, amik látszólag véletlenül vagy determináltan zajlódó génmutációkra és molekuláris változásokra vezethetők vissza. De ahogy szabad gondolkodásunk lehetősége is adott, úgy a gének útján sem vagyunk teljesen determináltak.

Gondolataim belátása azonban feltételezi, hogy ne csupán anyagi létet képzeljünk el. Ha a gondolkodás szabadságát valamilyen szinten be tudjuk látni, akkor már csak egy lépés annak elfogadása, amit az átöröklésről írok Rudolf Steiner tanításai nyomán.

Az ember a születése előtt is létezik. Ez számos ember számára közvetlenül észlelt tény. Érzékfeletti látással észlelhető tapasztalat. Ma talán kevesek által észlelt tény, ám a korábbi történelmi korszakokban sokak számára közvetlen és nyilvánvaló tapasztalat volt. Sőt, a történelem írott korszaka előtt lényegében mindenki számára látható tény volt. Ma, ha erről személyes észleléssel nem is tudunk meggyőződni, a szerteágazó tények elfogulatlan gondolkodással való feldolgozásából mégis belátható igazság.

Vizsgáljuk meg a mai tudomány kijelentéseit. Nézzük meg először a determináltságunkat. Általában családfák kutatásával, és az azon szereplők materiális vizsgálataival bizonyítják genetikai meghatározottságunkat. Ezzel nincs is gond. Bizonyos mértékig függünk lelki és szellemi életünkkel is attól, hogy milyen testet kapunk szüleinktől és elődeinktől. Ez az igazság egy része.

De vajon tényleg mindent képes a test meghatározni? Nem kell ezt valamivel kiegészíteni?

Nagyon sokszor hivatkoznak a Bernoulli és a Bach család példájára. A Bach családban kb. 250 év alatt 28, más kutató szerint 57 kitűnő zenész vagy zeneszerző született. Johann Sebastian Bach, a nagy zeneszerző, a leghíresebb közülük. A gének mindenhatóságát látó tudósok szépen elmondják számunkra, hogy J. S. Bach annak köszönheti zseniális művészi, zeneszerzői képességeit, hogy elődeitől generációkon át olyan géneket örökölt, amik ezt idézték elő benne. Ha nem örökölt volna ilyen géneket, akkor talán csak egy középszerű zenész lehetett volna. Ő azonban szerencsés volt, mert pont olyan géneket örökölt elődeitől, amelyek hozzájuttatták ehhez a kiemelkedő képességhez. – Mi a gond ezzel a magyarázattal? Hiszen egészen logikusan hangzik? Az a baj, hogyha tényleg a gének okoznák az öröklést, vagy a valóságban is anyagi folyamatoktól függene az öröklés, akkor J. B. Bach utódainál is fellelhetők lennének – legalább valamennyire – hasonló zseniális képességek. Miért pont Bach lett csak ilyen zseniális, és sok zenész Bach nem? Se előtte, se utána nincs zseni a családban, csak tehetségesek. Ha a zsenialitást is a gének vagy anyagok hordozzák, akkor J. B. Bach elődeinél és utódainál is kellett volna jelentkeznie. Erre mit tapasztalunk? Hogy valahol a generációsorban találunk egy zseni zeneszerzőt. Elődei és utódai között pedig évszázadokon át egyet sem.

Vagy vegyünk egy másik példát, amit Rudolf Steiner többször említett. Goethe, a zseniális német költő és természetkutató egyszerű emberek fiaként született. Nem volt sem az apja, sem az anyja költő vagy természetbúvár. Számos géniusznál ez az eset egyébként. Ha igaz lenne a materializmus felé hajló tudomány magyarázata, miszerint Goethe zsenialitása szülei génjeiből származik, akkor szüleinél is megtalálhatók lennének – legalább részben – a zseniális képességek. Ha a zsenialitás öröklődne, akkor a generációsor kezdetén lenne, és nem a végén. Ha az elején és a rákövetkező generációkban is ott lenne, akkor tényleg öröklődne. Mivel nincs a vérvonal elején, ezért kizárt, hogy a kiemelkedő emberi képességek örökölhetők lennének. De nincs meg az utódoknál sem. Nem tudok róla, de talán van néhány kivételes eset, hogy az emberiség több száz zseniális embere valamelyikének a gyermeke is zseni lett volna. Ezek a kivételek csak erősítenék a szabályt: azok a képességek, amik az emberi szellemből származnak: nem örökölhetőek. – Erre azt szokták mondani, hogy hát a gének olyan összeállítása, ami egy ilyen zseninél jön létre, nem jöhet mindig össze. Bizonyára azért nincs sem az elődöknél, sem az utódoknál zsenialitás, mert nem jelenik meg a géneknek egy olyan elegye, ami náluk is zsenialitáshoz vezetne. Az ilyen és ehhez hasonló fantasztikus elképzelések azután tekintélyt parancsolóan eluralkodnak a tudományban, és egy idő után észre sem veszik, hogy csak a materiális nézet kielégítésére találtak egy kibúvót, de a tényekre nem találtak magyarázatot. Egyáltalán nem arról van szó, hogy az utódoknál már más gének játszanak döntő szerepet. Ez csupán egy erőltetett magyarázat, amire semmi bizonyíték nincs.

Goethe ezt mondta: „Apámtól örököltem a testalkatomat, komoly életvitelemet; anyácskámtól vidám természetemet és mesélő kedvemet.” Zsenialitását egyiktől sem örökölte. Ezzel így van minden zseni. Tehát sok mindent örökölhetünk, de szellemi képességeket nem. Mindenki magába nézhet. Találhat olyan képességeket és tulajdonságokat, amiket valamilyen szinten örökölt, de olyat is talál, ami egyáltalán nincsen benn a szüleiben és nagyszüleiben, sőt még korábbi elődeiben sem, és nem lesz benne utódaiban sem. Bár ezt ő maga nehezebben tudja megállapítani.

Az ember nem csupán fizikai testből áll, hanem van egy életet fenntartó életteste is, ami fizikailag már nem észlelhető. Ez óv minket meg a meghalástól, de ebben őrizzük emlékeink jeleit is, sőt ez hordozza az ember temperamentumát is. Ezen kívül van egy érzéseket hordozó érző testünk, lelki formánk is, amit általában asztráltestnek nevezünk. Ez szintén csak érzékfeletti látással megfigyelhető test, ami a belső-lelki átéléseink testi alapját alkotja. Nem hozza létre, de ez hordozza a pillanatnyi érzéseket, vágyakat, ösztönöket és szenvedélyeket. Ha nem lenne asztráltestünk, akkor nem érezhetnénk örömet, fájdalmat, kedvet és kedvetlenséget a fizikai világban. Végül van egy énünk, ami szellemi lény, és földi életeinkben személyiségként tükröződik a testünkben. Valójában az én a lényünk centruma. Az én tud szabadon gondolkodni bennünk. Az én képes kivonni szellemi tevékenységét minden testi hatás alól. Az én képes használni a testét céltudatosan. Az én hozza a zsenialitást a testbe.

Tehát vannak bennünk élettelen anyagok, kémiai elemek, és fizikai-kémiai erők. Fizikai testünket tehát örököljük. Másodikként vannak bennünk életfolyamatok, amik például az egészséggel, betegséggel hozhatók szorosabb összefüggésbe. Elődeinkben zajló ezen folyamatok örökletes módon befolyásolhatják emlékezési képességeinket és temperamentumunkat, amik szintén élettanilag megalapozottak. Tehát szüleink, nagyszüleink, sőt népünk temperamentuma, lelki alkata, lelki szokásai is befolyással vannak ránk az átöröklés útján, az élettestünkből kifolyólag. Harmadrészt érzőtestünk révén is örökölhetünk elődeinktől néhány külső személyiség-jelleget és tulajdonságot. Tehát három testünk van, s mindegyik révén öröklünk elődeinktől. A legkevesebb elődeink érzőtestéből, a legtöbb a fizikai testéből származik. Énünk viszont teljesen mentes minden örökléstől.

Rudolf Steinertől tudjuk, hogy a test az átöröklés törvényének van alávetve, a szellem, vagyis az én az újratestesülés törvényének, a lélek pedig, amely a test és a szellem között közvetít, a sors törvényének.

Az öröklődés törvénye a három testre érvényes. Énünk a maga szellemi mivoltában teljesen szabad mindenféle örökletes tényezőtől. Az öröklés csupán áttételesen hat rá, a hármas testiségén keresztül. Ezt láttuk J. S. Bach és Goethe példáján. Mivel magyarázható tehát a Bach családban tapasztalt zenészhalmozódás? Azzal, hogy a Bach családban olyan testet (fizikai testet, élettestet és érzőtestet) lehetett örökölni hosszú időn át, ami nagyon alkalmas volt arra, hogy a benne megtestesülő emberi én a zenei képességeit kibontakoztathassa. Mi az oka, hogy Johann Sebastian Bach mégis kiemelkedett közülük a tehetségével és zsenialitásával? Az, hogy az ő zenei képességei messze meghaladták a Bach családban megtestesülő többi emberi én zenei képességeit, amit a születés előtti életéből hozott. Mindegyikük megközelítőleg ugyanolyan alkalmas testet örökölt a Bach családban, ám csak J. S. Bach énje rendelkezett zseniális szellemi képességekkel. Ezt a születés előtti életéből hozta a földi életébe, és a Bach szülők által nyújtott testben, a testi struktúrában képes volt zenei zsenialitását fizikailag manifesztálni. Egy a zenei képességek kialakítására kevésbé használható testben nem tudta volna ilyen magas fokon kibontakoztatni zsenialitását, mint abban a testben tehette. Sőt, ha egy másik családba születve botfület örököl, valószínű, hogy egy középszerű zeneszerző válhatott volna csak belőle, vagy még az sem.

A zenei zsenialitás ugyanis nagy mértékben a fül testi struktúrájától függ. A Bernoulli családban öröklődő matematikai tehetség is bizonyos testi struktúrától függött. A híres Bernoulli matematikai zsenije azonban nem a testi öröklésből eredt, hanem az énje matematikai zsenijéből, amit egy matematikai képességek kialakítására kitűnően alkalmas testben ki is tudott fejezni. Egy erre alkalmatlan testben nem lehetett volna még matematikai tehetsége sem.

Szorosan hozzátartozik még a témához az ember halála és újabb születése közötti szellemi tevékenysége. Rudolf Steiner szellemi kutatásainak egyik megfigyelt eredménye, hogy az ember énje akár már évszázadokkal a megtestesülése előtt kiválasztja azt a családot, amelybe majd generációk múlva fog beleszületni. Aszerint választja ki, hogy a leendő test milyen szellemi és lelki tulajdonságok kiélését tudja majd biztosítani számára. Mivel azonban csak megközelítően alkalmas testek adódnak, ezért már évszázadokkal korábban, a szellemi világból befolyásolja a földön alakuló testeket. Tehát azok a genetikai vagy molekuláris változások, amik megfejtésén fáradozik a jelenlegi materiális alapon vizsgálódó tudomány, csak részben függ a környezethez való optimális alkalmazkodástól. (Sőt, végső soron ez is szellemi lények befolyására vezethető vissza!) Jórészben a megtestesülésre készülő emberi szellem beavatkozásától függ. Sohasem véletlenül következik be a genetikai mutáció, és az sem, hogy az átmegy-e az utódra vagy sem. Végső soron mindig minden szellemi hatásra történik. Az emberi én igyekszik más, nála magasabb rendű szellemi lények segítségével a földi generációsort úgy alakítani, hogy az számára a lehető legalkalmasabb testet adhasson meglévő szellemi képességei kibontakoztatásához. Teljesen soha sem lehet tökéletes a test, de egy optimális alkalmasság ilyen módon mindenképpen kialakítható. (Manapság persze az abortuszok rendkívül nagy zavart tudnak ebben előidézni…)

Végezetül összefoglalnám megállapításainkat: A test van alávetve az átöröklés törvényének. A klasszikus és molekuláris genetika magyarázatai nem érintik az okokat, ugyanis nem a gének és molekulák határozzák meg, hogy mit öröklünk. Az átöröklés magas rendű szellemi lények irányítása alatt zajlik a környezet változásainak figyelembe vételével. A szellemi irányítás részben attól ered, aki később a testben fog megtestesülni. A test nem okoz semmit, legfeljebb képessé vagy képtelenné tesz bizonyos képességek kiélésére. A szellemi képességek, vagyis az én előző életekből hozott képességei és a zsenialitás nem öröklődik. Ha öröklődne, akkor nem a vérvonal végén találnánk rá, hanem már a kezdetén. Erre szinte minden valaha élt ember élete a bizonyíték.

 



Vissza az előző oldalra

Könyvek

KÖNYVEK

Önfejlesztés. Eligazodás a világban és az okkult áramlatokban. Verseskötet Bővebben

CIKKEK

Megismerés és fejlődés. Bővebben

VERSEK

A versnek legyen dúrja, mollja - lassú, méla, inga módja - suhanóan gyors tempója - tartalommal egybeforrva. Bővebben

FORDÍTÁSOK

Spruchok és versek németről magyarra. Bővebben

Minden jog fenntartva! © 2014 | Gellért Ferenc