Nem vagyok híve sem a búskomor, mindenféle fájdalmakat ábrázoló poézisnek, sem annak a prózába hajló, szebad verselésnek, amely ebben a túlságosan intellektuális korban nagymértékben elterjed. A közel 240 vers tartalmával és költői eszközeivel emelni, erősíteni és - amennyire képességeim engedték - lassan-lassan "zenélni" is szerettem volna, így valahogy:
Indul a vándor a dombra
Indul a sziklaoromra.
Lendül a lába, a karja,
Lendul a botja suhanva.
Elindultam...
